KaiSoo V. fejezet

DO POV.

Nem akartam még reggel tizenegykor sem kikelni az ágyból. Nem akartam Jongin szemébe nézni, sem senkiébe. Szégyelltem magam azért, amit tettem, hiszen ez nem én voltam. Én sosem adtam oda senkinek sem így magam, sőt sehogy sem. Jongin volt életem első szerelme, ő volt az életem értelme, miatta nem vállaltam semmi olyat, amiben ő ne lett volna fele olyan jó , mint én, sosem akartam, hogy szenvedjen, hogy bárkiért egy könnycseppet ejtsen, még a suliban is csak dicsértem, hogy milyen ügyes, hogy megy ez neki jobban, segítettem ahol tudtam, erre pont én okozok neki ekkora fájdalmat.
Összeszorult a szívem és inkább magamra húztam a takarót ahogy tovább gondolkodtam.
Ma január tizenharmadikát írunk, Jongin szüli napja holnap lesz és én még nem vettem neki semmit, viszont, ha most így belegondolok, nem sokára nekem el kell hagynom a dormot,amit nagyon nem akarok. Már két éve be van írva ez az időpont a telefonomba, január tizenhat. Úgy döntöttem, hogy lassan mindenkinek elmondom, kivéve Jonginnak. Őt csak elhagyom. Ez lesz neki a legjobb, és van rá három napom. Nem lesz könnyű, de  végig kell csinálnom, és utána, habár a kiírt comeback nem lesz meg miattam, vagy meglesz de nélkülem, végleg itt kell őket hagynom. Ahogy erre gondoltam, a testem magától mozogva kelt ki az ágyból és szedte össze a tegnap este szétdobált ruhákat. Tény, nem voltam együtt Jonginnal, mégis mikor még nyugodtan alvó testére pillantottam, elfogott megint a sírás, de nem engedhettem ki. Nagy levegőt vettem, szép rendet raktam, és mentem a fürdőbe összeszedni magam, vagyis csak mentem volna, hogy ha egy hozzám képest elég magas – és a normál maknaekhoz viszonyítva is elég magas – Sehun nem állít meg.
- Nincs ehhez hangulatom engedj el – néztem rá, meg sem várva a kérdését és próbáltam valami kiskaput keresni, hogy valahogy kibújjak, de semmi.
- Nyugi – kuncogott – csak gondoltam jól jön egy kis alapozó a nyakadra, amint láttam Jongin és Baekhyun is eléggé rajtad volt tegnap – vigyorgott és odanyújtotta Luhan alapozóját – Luluka is ezt használja, ha érted, hogy értem
- Figyelj Sehunnie, köszönöm az alapozót – azért azt elraktam – de Jongin és köztem nincs semmi, neki ott van Soomin, nagyon boldogok együtt, és már majdnem egy éve együtt vannak, szóval … Baekhyun meg… Chanyeol nem panaszkodott,szóval én mit aggódjak? – vontam meg a vállam, odébb toltam a sokkolt Sehunt az útból és előtte bezárva a fürdőajtót, ledobtam a ruháimat. Ahogy megengedtem a forró vizet, kezdtem magamat tisztának érezni. Minden apró csepp végig siklott rajtam, nem hagyott egy felületet sem. El is gondolkodtam, nem figyeltem a hangokra, pedig kellett volna. Az ajtó valahogy nyitva maradt – lehet, hogy a pöcköt nem fordítottam el… - , valaki bejött és hátamat a hideg csempének nyomva emelte fel a fejem. Lehelete forró volt, valami nem víz szerű, mégis folyékony landolt a vállamon, majd a fejem mellé bele vert a falba. Megfagyott bennem a vér, a már amúgy is rossz szemem semmit sem érzékelt. Majd a sötétbarna tincsek mögül ő nézett rám.
Szemei szomorúságtól csillogtak, ahogy a víz áztatta a haját, szemébe csöpögő cseppek ezrei sem állították meg, hogy ne mutassa nekem szenvedését. Miért…?
- Neh… nem vagyunk együtt…
- De lehetnénk! – lépett közelebb és suttogta mély hangján.
- Jongin nem… neked ott van Soomin… értsd me--
- NEM! – csapott a falba, majd várt pár másodpercet, míg újra halkan tudott beszélni – nem érted, Kyungsoo, még mindig nem…? Tegnap azt hittem megölöm Baekhyun, ahogy rád nézett…ahogy csókolt… - harapott ajkába és megölelve bújt a nyakamba – nagyon fontos vagy nekem nem akarlak elveszíteni, értsd meg kérlek… önző vagyok tudom, de nélküled most nem lennék itt ..
Hirtelen nem tudtam, hogy miként reagáljak. Sose mondott még ilyeneket nekem senki sem, nem hogy pont ő.
Hajába simítottam és megszorítva a haját felemeltem a fejét.
- Ha boldog vagy, én is mosolygok – picit mosolyogtam, és szájára pusziltam -  de csókolj meg kérlek, én ezt nem bírom – suttogtam ajkára.
Kérnem sem kellett, azonnal ajkaimra tapadt. Birtokló volt, de mégis lágy. Ahogy duzzadt ajkai simogattak, újra és újra megremegtem, haját túrva húztam közelebb, és nem bírtam ki, hogy ne harapjak bele alsó párnácskájába. Ízletes volt, édes, mintha ….nem tudom. Jongin íze volt, amit mindennél jobban szerettem, de abba kellett hagynunk. Lihegve váltam el tőle, megpusziltam az arcát, és mosolyogva toltam jobban el magamtól.
- Légy boldog Kim Jongin – mintha utolsó szavaim lettek volna hozzá, olyan nagy súly maradt utánuk a szívemen. Nem akartam tőle így elköszönni, de így kell. Ő nem szenvedhet ennél jobban, miattam soha, nem tudnám azt megbocsájtani magamnak.

A kellemes fürdő után úgy döntöttem, hogy ma már elkezdem elmondani pár embernek, de kikkel is kéne kezdeni? Ugye Suho tudja, a menedzser tudja, vagyis sejti…nem inkább tudja, Suho tuti fecsegett neki.
Ahogy a konyhában nyomtam magamba a reggelimet, a kómás fejeket vizslattam, így délután kettőkor – szabadnap szépségei. Tao édesen bújt oda Kris oltalmazó karjaiba, Xiumin is mosolygott mikor Sehunra és a körülötte ugráló boldog Luhánra tekintett. Szegény Xiumin, ha tudná, hogy régen Luhan mennyire oda volt érte, na mind1. Tovább nézve a dolgokat, talán nem is kéne kiakadnom, hogy az egyetlen hetero páros is enyeleg, persze nem előttem, ezt köszönöm Jonginnak, viszont nem tetszik, így én egy hatalmasat rágok szerencsétlen kenyérdarabon, amin mindenki meglepődik. Vállat vonok és tovább nézelődök. Lay és Chen gondosan gubbasztanak egy ’KOREAI-KÍNAI’ nyelvkönyv fölött, ugyanis szegény Laynek továbbra sem a koreai az erősége – had ne említsem meg a ’tágiopszojós ’ esetet, amire a mai napig nem jöttünk rá. A szoba végében kivettem még egy páros halvány alakját, de már érezhetően gyengülni kezdett a látásom, és elég gyorsan. Nem kéne ennek ilyen gyorsan történnie. Sóhajtottam, felálltam, megköszöntem Luhannak a reggelit és kimentem a teraszra telefonálni. Leültem a hideg kőre, és a doki száma már csörgött is.
Végül, jó egy órányi beszélgetés után arra jutottunk, hogy már ma este menjek be, ne húzzuk ezt tovább, mert az senkinek sem lesz jó. Remegett a telefon a kezemben, de csak megadóan sóhajtottam és letettem. Egy egész délutánom van még velük, én meg itt ülök a kövön, befagy a seggem, és ráadásul mindjárt sírok is. Nagy levegőt vettem, lassan kifújtam, de ahogy felálltam, elvesztettem az egyensúlyomat és bevertem a fejem a korlátba, majd minden sötét lett….

…hát…

…ilyen lenne….?


BAEKHYUN POV

Miután Kyungsooval töltöttem az éjszakát, és ki is józanodtam, nem mertem Chanyeol számon kérő szemeibe nézni. Reggel lehajtott fejjel álltam előtte, lábujjaim magukkal játszottak, míg a kezemet a hátam mögé fogva néztem az ujjak mozgását. Eltel pár perc, mire bármit is cselekedett volna. Megölelt, és csak a nyakamba puszilva húzott jobban magához. Szavak nélkül is veszekedtünk,  megbocsájtottunk egymásnak, tudatuk a másikkal érzéseinket. Be kellett vallanom, ahhoz képest, hogy Kyungsoo csak egyszer volt eddig férfival – nem, Jongin ettől még messze áll – szóval fiúval, elég ügyes volt, és a hangja még itt motoszkál a fülemben. Az a kérlelő „Baekhhyunhahh „ vagy a nyöszörgése, amit akkor csinált  mikor még csak tágítottam…. OKÉ BAEKHYUN MOST MÁR FOGLALKOZZ PARK CHANYEOLAL IS HÁT NA!
Kézen fogva mentünk reggelizni és a szokásos eper vs müzli vs tej csatát fogyasztottam. Imádtam, nem tudom miért. Ahogy a Channie által vágott görbe eperdarabok úszkáltak a tejben a müzlivel összevegyülve, mosolyogva hajtottam uram vállára a fejem.
- Channie szeretlek – néztem rá a lehető legédesebb baba arcommal, hogy most még több reggeli puszit kapjak.
- Nem vagyok Channie tudod jól, ho – itt megakadt benne a szó, mert ellenállhatatlan szemeimbe nézett – esküszöm, a halálomkor is csak téged akarlak majd – suttogtam ajkaimra azzal a mély, sexy hangjával. Aprót kuncogtam, combjára tettem a kezem és simogatni kezdtem, miközben apró puszikat adtam ajkaira. Tudta, hogy ez nálam csak kedveskedés, de imádtam mikor ilyen kis alázatosan nyöszörgött csókunkba.


Amikor befejeztem a reggelit, elmosogattam magam után, és átvándoroltunk a kanapéra. Szerettem vele itt lenni. Itt csókolt meg mindenki előtt először, mikor is egy szerelmes filmet néztünk… film közben odajött, és elém guggolva ajkaimra puszilt, én pedig csak meglepődtem, hisz megbeszéltük, hogy nem így közöljük, de könyörgöm Chanyeolról volt szó hát na. Végül elfogadtak minket, és azóta a kanapé a BaekYeol terület, veszélyes csók övezet, melyet csak mi használhatunk. Vigyorogtam mikor a gondolatom végére értem, uracskám felé fordultam, de már a kezében ott volt a gitárja. Istenem a gitár!
- Játssz nekem kérlek valamit – térdeltem fel mellette, és kúsztam kicsit közelebb – játssz valamit a szívedből a szívednek – csillantak fel a szemeim és gyermeki ártatlanságommal és mosolyommal egybekötve próbáltam minél meggyőzőbb lenni, ami sikerült is !
Lassan kezdett el játszani, miközben a zavartságát nem igazán sikerült leküzdenie. Dúdolni kezdtem hozzá egy dallamot, átéreztük a zenét, de ekkor valami hatalmasat koppant. Minden tag egy helyre kapta a fejét, a hang forrására, ki a teraszra. Kyungsoo….
Nem nem nem nem ! Kipattantam az ágyból, és szinte feltéptem az ajtót. Azonnal letérdeltem hozzá, a hideg kő felé forduló arcfelét lassan felém fordítottam, de azonnal sírni kezdtem. A feje tiszta vér volt, teste jég hideg volt, pedig alig három perce történt ez az egész.
- Hívjátok a mentőket gyorsan! – kiabáltam de nem néztem fel senkire sem. Magamhoz szorítottam és szólongatni kezdtem. Simogattam a fejét, és próbáltam eltűntetni a vért, de csak folyt megállás nélkül.
- Baekhyun engedd el…had kapjon levegőt – szólt lágyan Luhan, de én szerencsétlennek úgy leüvöltöttem a fejét, mintha ő okozta volna Kyungsoo sebét. Akkor és ott nem tudtam, hogy mit csinálok.
A legjobb barátom itt fekszik a karjaimban, hideg van, leheletét néha szürkére festi a levegő, könnyeim vizet visznek arcára, és a vér olyan vörösre festi ébenfekete haját, mintha … nem tudom. Semmire sem reagált, ha szóltam neki , ha megpusziltam remegő ajkakkal, ha csak simogattam, semmi. Remegtem, de még valami ilyenkor sem kerülte el a figyelmemet. Mintha valaki hiányozna, hisz kilenc hyung fejvesztve pakol össze mindent D.O-nak, de egy valaki mégsincs itt. Nem aggódik érte, nem sír, nem csinál semmit.
- Chanyeol, erről nem szólhatsz Jonginnak – emeletem rá a tekintetem és szipogtam, mikor szemeiben megláttam a meglepettség, az izgalom és a fájdalom nagyon furcsa keverékét, de csak bólintott.
Amint a mentők kiértek, feltették Kyungsoot egy hordágyra, és elvitték a legközelebbi kórházba, miközben – gondolom én – ellátták amennyire tudták.
Mi is összekaptuk magunkat, és rohantunk a kis buszhoz, ami Kris vezetésével szinte minden szabályt megszegve robogott a kórház felé. Minden pillanat órának tűnt és Channie sem tudott lenyugtatni. Nem tehettem róla, a legjobb barátom ilyen helyzetben…pláne Kyungsoo. A tény, amit Suho közölt velem csak jobban aggasztott. Nem akartam, hogy DO elhagyjon minket emiatt, meg úgy amúgy bármi miatt is, maradjon velünk, a családom a családunk része, mi egyek vagyunk, egy gond egy megoldás… tény, hogy amióta Soomin belépett a képbe, Kyungsoo nagyon furcsa volt, nem voltak annyira együtt Jonginnal, mint előtte, többet veszekedtek, minden kis érthetetlen apróságon…
Sóhajtottam, lehajtottam a fejem, hogy senki se lássa a könnyeimet, de ez nem volt elég, így Chanyeol mellkasába bújva próbáltam a remegésemen csillapítani, és ahogy belemarkoltam a pólójába, megláttam a kezem, melyen még ott volt DO vére…eltört a mécses, nem bírtam tovább…


JONGIN POV

Miután kijöttem Kyungsootól csurom vizesen, megszárítkoztam, és átöltöztem.
- Sooooomin menjünk ma valahova mit szólsz? – feküdtem be mellé, majd helyezkedtem el a mellein.