Ahogy végigtapogattam Jongin arcát, kitapintottam minden
apró kis mozzanatát. Az arca, mint egy tökéletesre formált baba, ajkai, mint a
legédesebb és leghúsosabb nektárin, szemei tökéletesek voltak, minden tökéletes
volt rajta. A haja frissen mosott illata simogatta meg az orromat, majd
mosolyogva fordultam arra, amerre gondoltam, hogy van. Hogy hogyan vesztettem a
látásomat, hogyan omlott össze körülöttem minden, és hogyan ismertem meg Kim
Jongint? Ez egy elég érdekes, és keserű történet ….
Két éve kezdődött minden, mikor egy gyönyörű tavaszi napon elindultam gyalog a jövendőbeli munkahelyemre. Ahogy lehunytam a szemem és boldogan sétáltam a még tudatlanság útján, egyik nagyon jó ismerősöm jött mellettem, és nem szabad elfelejtenem, hogy az egyetlen ember akit szerelemből tudtam szeretni. Felé fordítottam a fejem és szivecskés kis mosolyomat rávillantva, karjába karoltam.
- Yaaah Jongin rám figyelj – rángattam meg egy picit a karját ahogy lépkedtem mellette
- Mhh ne rángass anya! – nevetett és összeborzolta a hajam
Morcosan léptem el tőle és majdnem találkoztam, és szorosabb viszonyt kötöttem egy oszloppal. Szerencsére megálltam előtte, de az a tökfej nem hagyta ki, hogy ne röhögjön rajtam egy jót. Sóhajtva léptünk be az SM ENT. hatalmas és elképesztő üvegajtaján, és egyből automatikusan a keze után nyúltam. Megnyugtatta a kis lelkemet, ha csak kezét is foghattam. A bronzos bőrének melege elképesztett, bár tudtam, hogy maga Jongin nem meleg, titkon reméltem, hogy ha nagykorú lesz, az a melegség engem fog éltetni, nem holmi kis nőcskéket akikről mesélt. Igen , nagy donhuán volt, bár nem értettem miért – kit áltatok rohadtul értettem ! - , hisz csak egy csalfa kisgyerek volt, kinek szíve nagysága nem mindig kompenzálta az agyi tekervényeket.
Mire észbe kaptam, már egy liftben álltunk, és számomra tök idegen emberek vezettek el egy , a haramdik emeleten lévő irodához. Jobban bújtam hozzá, persze csak azért, mert féltem. De Jongin sem lepődött meg rajtam, hisz tudta, hogy ha izgulok, akkor bújok, elbújok és alsó ajkamat harapdálom. Most sem történt másképpen. Leültünk a tökéletes kanapéra, és 10 idegen ember nézett ránk, az már 20 szempár…oké Kyungsoo, nyugodj le nem szabad idegesnek lenned, ne búj már ennyire Jonginhoz!
Picit eltávolodtam tőle , felálltam és illedelmesen, jó mélyen meghajoltam és visszacsücsültem. Furán néztek rám, nem tudom miért. Aztán észrevettem. Konkrétan Jongin ölébe ültem vissza, és eléggé hülyén néztem ki rajta. Remek Kyungsoo bemutatkoztál ….
Eltelt egy év, tökéletesen ment minden, elképzelni sem tudtam volna, hogy ennyire összeszokom a többiekkel, na meg, hogy ennyire sikeresek leszünk! Nagyon boldog voltam, és ez rátett, hogy mind a tizenketten egy lakásban, amolyan dormban voltunk. Hihetetlen. Mindent tudtam róluk, kedvesek voltak, és barátságosak, néha elzárkóztak, néha csak úgy megöleltek, és én lettem mindenki anyucija. Mindig mosolyogtam és szerettem a fiúkkal lenni de… még mindig nem volt köztem és Jongin közt semmi. Minden nap egymás felé fordulva köszöntünk el egymástól, két távol álló ágyban, és fordultunk háttal a másiknak, s próbáltunk aludni.
Ma is így volt. Hál’ istennek ma szabadnapunk volt, végre pihentünk a nagy hajtás közepette, és csak magunk voltunk ezen a napon. Én személy szerint főztem a többieknek, elpakoltam utánuk, és takarítottam egy picit, néha lefeküdtem aludni, de este a nagy kajáláson valami furcsa volt. Mindenki a megszokott helyén ült, de Jongin most nem volt hajlandó mellém ülni. Minden áron Chanyeol mellé akart és kíváncsi voltam az indokra. Alig ettem valamit, zavart, hogy nem volt mellettem, pedig az édes illatát szerettem, a hangot, amikor majszolta a rizst, azt a szuszogást, amit minden falat közben megejtett, erre most hallgathatom itt Suho és Sehun közt ültem, akik cseppet sem hasonlítottak Jonginra. Sóhajtva toltam el a tálat magam elől és toltam el magam az asztaltól. Felálltam, meghajoltam és minden egyes kérdést félredobva mentem be a szobába, természetesen mikor becsuktam a hasam rohadt nagyot korgott.
- Ajh Kyungsoo kellett neked nem enni már megint – motyogtam magam elé és Jongin titkos kis tartalékát kezdtem keresni. Mindig dugott el, hol az ágya vagy párnája alá, vagy a szekrényébe de semmi. Sóhajtottam és inkább az ágyamban kezdtem turkálni a boxerem és a pólóm miatt amikor is bejött Jongin és morcosan lehuppant…nem is ledobta magát az ágyra, mint egy kölyök. Enyhe szívroham utána odasétáltam hozzá és leguggoltam az ágyához. Hatalmas, sötét szemeimet rámeresztettem, és beharaptam az alsó ajkam.
- Mi a baj…? – böktem meg a vállát és közelebb totyogtam az ágyhoz – Jonginka mond el légyszi – bökdöstem tovább.
- Ahhs Kyungsoo ne most… - fordult el tőlem és a telefonját kezdte el nyomkodni.
- Már megint összevesztetek !? - álltam fel és a ruháimhoz mentem – komolyan , vagy együtt vagy sehogy de döntsétek már el - azzal a lendülettel kimentem a szobából és Luhan előtt becsapva a fürdőajtót, bezártam.
Semmi gondom nem volt Jongin mostani barátnőjével, Soomin tényleg nagyon szép volt, és kedves, és látszott rajta, hogy minden érdekli ami Jonginnal kapcsolatos, de az elejétől kezdve riválisként tekintettem rá. Már mikor megláttam az SMnél, mint új grafikus, rosszul voltam. Ahogy Jongin ránézett… szeretet és elkötelezettség. Ezeket láttam, amiket egyedül csak a kutyáinál véltem felfedezni. Aztán randiztak, majd Jongin felhozta hozzánk és rendesen bemutatta nekünk, hogy ő Soomin az új EXO family tag. Nem akartam tudni, miket csináltak eddig, Jongin hogyan érintette, miként és milyen szenvedéllyel csókolta, csak azt akartam, hogy én legyek Soomin, én legyek akire így néz és ne egy lány.
- Ahs Kyungsoo kezdj valamit a melegségeddel ez már gáz – motyogtam magam elé és lefürödtem.
Szerettem, amikor a vízcseppek tisztára mostak, szerettem őt ideképzelni, a kezeit, a leheletét…
Miután hosszasan fürödtem – és persze más is csináltam - , megtörülköztem, felvettem a boxeremet, a hatalmas KAI feliratú pólómat, majd visszacsoszogtam a szobába. Mikor beléptem, már édesen szuszogott, persze a telefonját egy pillanatra sem engedte volna el. Odamentem hozzá, betakartam, majd álltam. Álltam, és alsó ajkamat harapva, néztem a nyugodt arcát. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kitakartam, és elkezdtem keltegetni.
- Jonginka… szívem felkelni, menj fürdeni mert nemsokára elfogy a meleg víz – suttogtam neki és simogattam a karját
- Mhhh…. – kelt fel kómásan – majd reggel - motyogta és levette a pólóját. Rengetegszer láttam már ezt a testet, de még mindig meglepett, hogy milyen gyönyörű …bár tény, a sötétben nem éppen sokat láttam, de a körvonalak így is gyönyörűek voltak. Ledobott mindent magáról, csak a boxer maradt, majd ahogy visszadőlt, húzott magával engem is.
- Hyung ma itt kell aludnod mert vihar lesz és tudom, hogy te azt nem szereted – dobta át a vállamon a karját, és hagyta, hogy sokkoltan bár de befészkeljem magam hozzá. Rettenetesen égett az arcom, nem tudtam hova tenni a dolgot, de amint elhelyezkedtem egy rohadt nagyot dörrent az ég. Persze én automatikusan hozzábújtam.
- Védj meg, Jonginah…. – fúrtam a fejemet a nyakába és ajkamba haraptam. Ahogy kezei lesiklottak a pólómon keresztül a derekamra, megremegtem és éreztem a forró leheletét a nyakamon. Tehát ilyen..valahogy talán vele is ilyen lehet.
- Tudod, hogy mindenkitől megvédelek aki valaha ártani akar neked – suttogta a szavakat , és hajamba túrva húzott magához közel.
- Jongin…kérlek ne tedd ezt… - amint kimondtam a szavakat, tudtam, hogy ennyi volt. Barátságunknak annyi lesz, és már többet hozzám sem fog szólni. Ügyes vagy Do Kyungsoo….
- Nem teszek veled semmit, csak megvédelek – motyogta és engedett a szorításán – de ezt mire értetted most? – kérdezte pár percnyi hallgatás után.
Na Kyungsoo vágd ki magad, légy ügyes gyerünk!
- Hát….nem kaptam levegőt meg…. Soomin… ne kerüljünk rossz helyzetbe, nem akarom, hogy szétmenjetek – fájtak a szavak, viszont rohadtúl nem akartam Jongin boldogságát tönkretenni. Szerettem az őszinte mosolyát, mikor megölelt és róla beszélt. Nekem ez jelentett mindent.
- Hazudsz hyung, de talán most elhiszem – mosolygott rám megint és betakart minket.
Olyan jó volt így, vele, összebújva a karjai közt. Nem érdekelt a kinti vihar, azt kívántam, bár minden nap lenne ilyen, hogy e karok közt aludhassak el. De nem lesz. Sosem lesz többé ilyen szerencsém.
Ekkor újból Jongin törte meg a csendet.
-Kyungsoo, mire vágysz a legjobban? Vagyis, ha holnap meghalnál, mi lenne az utolsó kérésed? - nézett rám és mosolygott rám angyalian, azzal a tunya orrával pedig játékosan adott egy eszkimópuszit.
Nem tudtam kiigazodni rajta, és meg is lepett a kérdés. Tudtam a választ, de nem mondhattam ki. Nem szabad, viszont…azok dús ajkak hívtak, hogy egy percre kóstoljam meg őket. Megnyaltam ajkaimat és hozzá érintettem ajkaimat az övéhez. Lehet, hogy nem kellett volna………..?
Két éve kezdődött minden, mikor egy gyönyörű tavaszi napon elindultam gyalog a jövendőbeli munkahelyemre. Ahogy lehunytam a szemem és boldogan sétáltam a még tudatlanság útján, egyik nagyon jó ismerősöm jött mellettem, és nem szabad elfelejtenem, hogy az egyetlen ember akit szerelemből tudtam szeretni. Felé fordítottam a fejem és szivecskés kis mosolyomat rávillantva, karjába karoltam.
- Yaaah Jongin rám figyelj – rángattam meg egy picit a karját ahogy lépkedtem mellette
- Mhh ne rángass anya! – nevetett és összeborzolta a hajam
Morcosan léptem el tőle és majdnem találkoztam, és szorosabb viszonyt kötöttem egy oszloppal. Szerencsére megálltam előtte, de az a tökfej nem hagyta ki, hogy ne röhögjön rajtam egy jót. Sóhajtva léptünk be az SM ENT. hatalmas és elképesztő üvegajtaján, és egyből automatikusan a keze után nyúltam. Megnyugtatta a kis lelkemet, ha csak kezét is foghattam. A bronzos bőrének melege elképesztett, bár tudtam, hogy maga Jongin nem meleg, titkon reméltem, hogy ha nagykorú lesz, az a melegség engem fog éltetni, nem holmi kis nőcskéket akikről mesélt. Igen , nagy donhuán volt, bár nem értettem miért – kit áltatok rohadtul értettem ! - , hisz csak egy csalfa kisgyerek volt, kinek szíve nagysága nem mindig kompenzálta az agyi tekervényeket.
Mire észbe kaptam, már egy liftben álltunk, és számomra tök idegen emberek vezettek el egy , a haramdik emeleten lévő irodához. Jobban bújtam hozzá, persze csak azért, mert féltem. De Jongin sem lepődött meg rajtam, hisz tudta, hogy ha izgulok, akkor bújok, elbújok és alsó ajkamat harapdálom. Most sem történt másképpen. Leültünk a tökéletes kanapéra, és 10 idegen ember nézett ránk, az már 20 szempár…oké Kyungsoo, nyugodj le nem szabad idegesnek lenned, ne búj már ennyire Jonginhoz!
Picit eltávolodtam tőle , felálltam és illedelmesen, jó mélyen meghajoltam és visszacsücsültem. Furán néztek rám, nem tudom miért. Aztán észrevettem. Konkrétan Jongin ölébe ültem vissza, és eléggé hülyén néztem ki rajta. Remek Kyungsoo bemutatkoztál ….
Eltelt egy év, tökéletesen ment minden, elképzelni sem tudtam volna, hogy ennyire összeszokom a többiekkel, na meg, hogy ennyire sikeresek leszünk! Nagyon boldog voltam, és ez rátett, hogy mind a tizenketten egy lakásban, amolyan dormban voltunk. Hihetetlen. Mindent tudtam róluk, kedvesek voltak, és barátságosak, néha elzárkóztak, néha csak úgy megöleltek, és én lettem mindenki anyucija. Mindig mosolyogtam és szerettem a fiúkkal lenni de… még mindig nem volt köztem és Jongin közt semmi. Minden nap egymás felé fordulva köszöntünk el egymástól, két távol álló ágyban, és fordultunk háttal a másiknak, s próbáltunk aludni.
Ma is így volt. Hál’ istennek ma szabadnapunk volt, végre pihentünk a nagy hajtás közepette, és csak magunk voltunk ezen a napon. Én személy szerint főztem a többieknek, elpakoltam utánuk, és takarítottam egy picit, néha lefeküdtem aludni, de este a nagy kajáláson valami furcsa volt. Mindenki a megszokott helyén ült, de Jongin most nem volt hajlandó mellém ülni. Minden áron Chanyeol mellé akart és kíváncsi voltam az indokra. Alig ettem valamit, zavart, hogy nem volt mellettem, pedig az édes illatát szerettem, a hangot, amikor majszolta a rizst, azt a szuszogást, amit minden falat közben megejtett, erre most hallgathatom itt Suho és Sehun közt ültem, akik cseppet sem hasonlítottak Jonginra. Sóhajtva toltam el a tálat magam elől és toltam el magam az asztaltól. Felálltam, meghajoltam és minden egyes kérdést félredobva mentem be a szobába, természetesen mikor becsuktam a hasam rohadt nagyot korgott.
- Ajh Kyungsoo kellett neked nem enni már megint – motyogtam magam elé és Jongin titkos kis tartalékát kezdtem keresni. Mindig dugott el, hol az ágya vagy párnája alá, vagy a szekrényébe de semmi. Sóhajtottam és inkább az ágyamban kezdtem turkálni a boxerem és a pólóm miatt amikor is bejött Jongin és morcosan lehuppant…nem is ledobta magát az ágyra, mint egy kölyök. Enyhe szívroham utána odasétáltam hozzá és leguggoltam az ágyához. Hatalmas, sötét szemeimet rámeresztettem, és beharaptam az alsó ajkam.
- Mi a baj…? – böktem meg a vállát és közelebb totyogtam az ágyhoz – Jonginka mond el légyszi – bökdöstem tovább.
- Ahhs Kyungsoo ne most… - fordult el tőlem és a telefonját kezdte el nyomkodni.
- Már megint összevesztetek !? - álltam fel és a ruháimhoz mentem – komolyan , vagy együtt vagy sehogy de döntsétek már el - azzal a lendülettel kimentem a szobából és Luhan előtt becsapva a fürdőajtót, bezártam.
Semmi gondom nem volt Jongin mostani barátnőjével, Soomin tényleg nagyon szép volt, és kedves, és látszott rajta, hogy minden érdekli ami Jonginnal kapcsolatos, de az elejétől kezdve riválisként tekintettem rá. Már mikor megláttam az SMnél, mint új grafikus, rosszul voltam. Ahogy Jongin ránézett… szeretet és elkötelezettség. Ezeket láttam, amiket egyedül csak a kutyáinál véltem felfedezni. Aztán randiztak, majd Jongin felhozta hozzánk és rendesen bemutatta nekünk, hogy ő Soomin az új EXO family tag. Nem akartam tudni, miket csináltak eddig, Jongin hogyan érintette, miként és milyen szenvedéllyel csókolta, csak azt akartam, hogy én legyek Soomin, én legyek akire így néz és ne egy lány.
- Ahs Kyungsoo kezdj valamit a melegségeddel ez már gáz – motyogtam magam elé és lefürödtem.
Szerettem, amikor a vízcseppek tisztára mostak, szerettem őt ideképzelni, a kezeit, a leheletét…
Miután hosszasan fürödtem – és persze más is csináltam - , megtörülköztem, felvettem a boxeremet, a hatalmas KAI feliratú pólómat, majd visszacsoszogtam a szobába. Mikor beléptem, már édesen szuszogott, persze a telefonját egy pillanatra sem engedte volna el. Odamentem hozzá, betakartam, majd álltam. Álltam, és alsó ajkamat harapva, néztem a nyugodt arcát. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve kitakartam, és elkezdtem keltegetni.
- Jonginka… szívem felkelni, menj fürdeni mert nemsokára elfogy a meleg víz – suttogtam neki és simogattam a karját
- Mhhh…. – kelt fel kómásan – majd reggel - motyogta és levette a pólóját. Rengetegszer láttam már ezt a testet, de még mindig meglepett, hogy milyen gyönyörű …bár tény, a sötétben nem éppen sokat láttam, de a körvonalak így is gyönyörűek voltak. Ledobott mindent magáról, csak a boxer maradt, majd ahogy visszadőlt, húzott magával engem is.
- Hyung ma itt kell aludnod mert vihar lesz és tudom, hogy te azt nem szereted – dobta át a vállamon a karját, és hagyta, hogy sokkoltan bár de befészkeljem magam hozzá. Rettenetesen égett az arcom, nem tudtam hova tenni a dolgot, de amint elhelyezkedtem egy rohadt nagyot dörrent az ég. Persze én automatikusan hozzábújtam.
- Védj meg, Jonginah…. – fúrtam a fejemet a nyakába és ajkamba haraptam. Ahogy kezei lesiklottak a pólómon keresztül a derekamra, megremegtem és éreztem a forró leheletét a nyakamon. Tehát ilyen..valahogy talán vele is ilyen lehet.
- Tudod, hogy mindenkitől megvédelek aki valaha ártani akar neked – suttogta a szavakat , és hajamba túrva húzott magához közel.
- Jongin…kérlek ne tedd ezt… - amint kimondtam a szavakat, tudtam, hogy ennyi volt. Barátságunknak annyi lesz, és már többet hozzám sem fog szólni. Ügyes vagy Do Kyungsoo….
- Nem teszek veled semmit, csak megvédelek – motyogta és engedett a szorításán – de ezt mire értetted most? – kérdezte pár percnyi hallgatás után.
Na Kyungsoo vágd ki magad, légy ügyes gyerünk!
- Hát….nem kaptam levegőt meg…. Soomin… ne kerüljünk rossz helyzetbe, nem akarom, hogy szétmenjetek – fájtak a szavak, viszont rohadtúl nem akartam Jongin boldogságát tönkretenni. Szerettem az őszinte mosolyát, mikor megölelt és róla beszélt. Nekem ez jelentett mindent.
- Hazudsz hyung, de talán most elhiszem – mosolygott rám megint és betakart minket.
Olyan jó volt így, vele, összebújva a karjai közt. Nem érdekelt a kinti vihar, azt kívántam, bár minden nap lenne ilyen, hogy e karok közt aludhassak el. De nem lesz. Sosem lesz többé ilyen szerencsém.
Ekkor újból Jongin törte meg a csendet.
-Kyungsoo, mire vágysz a legjobban? Vagyis, ha holnap meghalnál, mi lenne az utolsó kérésed? - nézett rám és mosolygott rám angyalian, azzal a tunya orrával pedig játékosan adott egy eszkimópuszit.
Nem tudtam kiigazodni rajta, és meg is lepett a kérdés. Tudtam a választ, de nem mondhattam ki. Nem szabad, viszont…azok dús ajkak hívtak, hogy egy percre kóstoljam meg őket. Megnyaltam ajkaimat és hozzá érintettem ajkaimat az övéhez. Lehet, hogy nem kellett volna………..?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése