KaiSoo VI. fejezet -with KaiYeol yehet -

JONGIN POV.

- Na elmegyünk? – bökdöstem meg Soomint, miután nem válaszolt már nekem vagy öt perce.
- Mi? Ja persze. Vagyis várj nem tudunk, ma dolgoznom kell menni – nézett rám barna szemeivel és lekonyult az édes ajka.
- Jaj ne csak ezt ne – térdeltem fel hozzá és mosolyra húztam  a száját – akkor bekísérlek mit szól hozzá? – mosolyogtam rá és pusziltam ajkaira. Azonnal mosolyra fakadt ő is.
Még egy picit beszélgettünk, majd mind ketten rendes ruhát kapva magunkra elindultunk az SM félelmetes épülete felé. Kezét fogtam egész úton. Annyira szerettem vele lenni! De persze a másodlagos szerelmeimet sem hagyhattam otthon. Mind a három kis csöpségemet magammal hoztam az útra. Soomin szerintem nem bánta, de azért valljuk be, előtte nekem csak a kutyáim és Kyungsoo….vagyis nem, csak a kutyáim léteztek.
El kell felejtenem Kyungsoot, kiverni a fejemből és csak Soominre kell gondolnom, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen boldog vagyok, amiért nekem ő itt van. Más nem járhat a fejemben.
Minden pillanat egy ajándék volt Soominnal, mint ahogy azok is, amiket most élünk meg. Ahogy ujjaink összefonódva melegítették egymást, az illata újra simogatta az orrom, szinte olyan volt, mint mikor először találkoztunk. Felemelt az égbe, és ott is tartott.
Minden tökéletes volt, a kutyák is élvezték az utat, mi is, miután még megálltunk egy bubble tea-t venni, persze Soomin itt is ellenkezett, de az istenért is, Kim Jonginnal van együtt nem várhatja, hogy majd hagyom, hogy mindent magának vegyen meg! Hát na! Elvégre az ura vagyok, és nekem illik mindent megvenni neki, amit csak becses ajkai közül ki nem szökik.

Amikor odaértünk, a kutyákat a recepción hagytam, hisz a kutyáim sajnos nem jöhettek velem, így teljesen bekísértem, fel az irodájába, ahol dolgozott. Jól ismertek már az épületben minket, így nem lepődtek már meg rajtunk. Amikor beléptem az irodába, senki sem volt ott, viszont valami érthetetlen oknál fogva rám jött a jól ismert kangörcs. Miért találom izgatónak azt, hogy ha lebukhatunk? Miért kell nekem most és azonnal!? Időm sem volt gondolkoznom, amint Soomin is belépett és becsukta az ajtót, nekidöntöttem és megcsókoltam. Faltam ajkait, szinte menekültem közéjük, hisz gondolataim sunyiban újra Kyungsoo felé kanyarodtak. Azok a húsos ajkak, a körmei, amint belém vésődnek… Nincs itt de felizgat, Do Kyungsoo utállak, szívből. Amint Soomin is feléledt, hajamat túrta, és vadul kapott ajkaimra. Szerettem mikor ilyen, ilyen ….ön maga. Fenekébe markoltam, nyakára tapasztottam ajkaimat, becéztem, néhol hagytam egy nyomot, mire eltolt és nyögve nézett szemeimbe.
- Jhongin ne itth – suttogta a szavakat, néhol meg is állt. Egyem meg de aranyos ilyen felizgult arccal.
- Nincs itt senki, Soomin vasárnap van, csak te dolgozol, meg a recepciós – vigyorogtam és végig táncoltattam ujjaimat a gerince vonalán – és ne tagadd le, hogy őrületes vágyat érzel ez – itt a nem épp nyugodt állapotban lévő farkamra tettem a kezét – iránt – suttogtam ajkaira a szavakat és benyúltam a pólója alá.


Amikor már visszaindultam a kutyáimért, elköszönve Soomintól, megigazítottam a kósza tincseimet. Tény, kicsit egymásnak estünk, de ez szerintem természetes , hogy ha két ember közt még ennyire ég a tűz. Alsó ajkamba harapva köszöntem el a portástól, és hoztam el a kutyáimat. Lassan sétáltunk, a kutyusok élvezték, hogy végre nem csak pár percet voltak lent. Haza felé úton leültem egy padra, minden kutyám mellettem pihent, aranyosan fújták ki az eddig nagy séta fáradalmait. Ahogy néztem őket, mosolyra húzódott a szám, ajkaim közül meleg párafelhő szivárgott ki, és szinte éreztem Park Chanyeolnak azt a fajta érintését, amit addig nem is gondoltam volna.

Komor reggelre ébredtünk, valamilyen oknál fogva nem az ágyamban, hanem a földön fekve keltem fel. Morcosan és nem mellesleg eléggé kócosan néztem körbe, hogy egyáltalán hol lehetek. Fura volt, mert nem láttam Do szétszórt papucsát, hanem valami kutyás mamusz figyelt rám és… zoknik. Gyerekek én sosem féltem semmitől – kivéve néhány dologtól – de mindig is azt mondtam, hogy a zoknit azért hozták létre, hogy engem idegesítsenek vele. Egyszerűen fúj volt. De ez most lényegtelen. Túltéve magam a „ zokni-sokkon”, felültem, majd megpillantottam egy még igencsak önmagáról nem tudó Chanyeolt, ahogy olyan szinten falja Baekhyun ajkait, hogy már félelmetesen bejött. Nem, nem voltam meleg, még csak hajlamom sem volt rá, bár előző este is nagyon összegabalyodtam CHanyeolal, legalábbis az tuti, hogy egyszer nekinyomott a falnak „ SMÁROLJUNK” címszóval és lekapott. Mit ne mondjak, ahogy még mindig szugeráltam a párt, felötlött bennem az, hogy esetleg jó lenne Baekhyun helyébe bújni és én lehetnék azt, akit Chanyeol így fal. ÚRISTEN KIM JONGIN MI TÖRTÉNT VELED!? Először is, nem vagy buzi, kettő meg, Baekhyun lányos, szóval ha úgy vesszük Chanyeol sem buzi, csak annyira szeret seggre menni, hogy már a lányos pasikra is megy…ugye?
Mi alatt én ezt levezettem, Baekhyun ellökte – aki az átivott éjszaka után, még mindig rettentően ittas – Chanyeolt, és kiviharzott a szobából én meg ott maradtam egy kanos, részeg Chanyeolal. Sóhajtva keltem fel, fájó derékkal és lépkedtem – nem inkább csoszogtam – oda az ágyhoz.
- Ah Chanyeol mi volt tegnap? – nyújtózkodom előtte, majd felé fordulva kómásan mosolygva ülök le elé.
- Az szívem, hogy annyiszor voltunk egymás szájába, hogy Baekhyun féltékenységi jelentett rendezett, és még ekkor is odajöttél hozzám, megszívtad a nyakam, és csak annyit mondtál neki, szívd ki a faszom, ha nem tetszik, hogy mostantól én vagyok Chanyeollal – vigyorodott el és mászott felém de csak lassan.
Elvörösödtem, magam elé nézve szorítottam ökölbe a kezem. Nem lehettem ilyen, Ilyen buzis. Most komolyan mit gondoltam én? Ennyit inni, nem is emlékszem ilyenre.
Gondolkodásomat a halk sóhajom és annak okozója szakította meg. Ahogy a meleg és még alkohol fűtötte lehelete súrolta a nyakamat, kezei már gombolták a félig begombolt ingemet. Egyik karommal a hátam mögé támaszkodtam, míg a másikkal tarkójánál markolásztam a haját. Chanyeol olyat hozott ki belőlem amit nagyon kevesen, viszont neki ott van Baekhyun, aki bármikor bejöhet, így – sajnálatos módon de- ellöktem magamtól.
- Chanyeolh ezt nem szabad – keltem fel az ágyról és mentem volna az ajtó felé, de Chanyeol neki lökött annak.
- Kicsi Jonginka ne hidd, hogy olyan könnyedén elszabadulsz tőlem – suttogta a fülembe, miközben kezei a mellkasomon barangoltam – csak nézd meg most, hagyod, hogy hozzád érjek… - suttogta a nyakamra, de kezdtem nagyon nem bírni ezt az egészet. Az a mély hang az őrületbe kergetett.
- Ishtenem Chanyeol ne kínozzh – sóhajtottam fel ahogy végig simítottam a tarkóján és felemeltem a fejét.
Az a perverz vigyor... ajkamba haraptam, majd ő egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám.
- Most már nem érdekel Baekhyun ?  - suttogta ajkaimra, miközben lassan már kóstolgatta őket.
- Chanyeol most komolyan…. – kaptam be az épp simogatásra induló nyelvét, mire felmordult és csak jobban passzírozott az ajtónak. Felnyögtem, amint megéreztem magamhoz ennyire közel, de nem érdekelt, csak szívtam és haraptam a nyelvét. Végül nem csókolt meg, hagyta, hogy játsszak vele , miközben ő már a combomon kalandozott. Először csak simogatta, majd végig karmolta és vadul kapott ajkaimra. Alulról túrtam a hajába, próbáltam nem hangos lenni, de az istenért is, Chanyeol kegyetlen jól csinálta a dolgát. Ahogy nyelve táncolt az enyémmel, alfele csak jobban dörzsölődött hozzám, miután már a lában a derekán volt, én pedig csak túrtam a haját, hagyva, hogy azt tegyen velem amit akar.
Először a nyakamat kezdte el kényeztetni, aztán ahogy az ujjai végig táncoltak a mellkasomon, elvesztettem a fejemet. Alig pár perce voltam így férfival, nem mellesleg az egyik leghelyesebb taggal – utánam persze – de már hatalmas vágyat éreztem arra, hogy kielégítsem olyan szinten, ahogy még Baekhyun sem tudná. Fordítottam a helyzetünkön, most ő volt az ajtónál. Nem vártam sokat, leszedtem róla a maradék ruhákat, miközben vastagra szívott ajkaimmal tapogattam be fedetlenné vált mellkasát. Ahogy haladtam lejjebb, úgy térdeltem le fokozatosan elé…

Hangos zenére és rettentő hidegre keltem fel. Basszus elaludtam, kint és rettentő hideg lett! Gyorsan a kezembe kapom a már gondolom régóta csörgő telefonomat, és elindulok a kutyákkal, persze azt sem tudom, hogy merre megyek hirtelen. Ah ez az álmodozásdi nagyon nem tett nekem jót. Főleg azért, mert újra , mondhatni, átéltem az egészet – amit nem bántam annyira – viszont, Chanyeol közel sem volt olyan jó, mint Do vagy Soomin. Ahs, mindegy, talán most valami jó hírrel szolgálnak mert most az jól esne. Ahogy beestem a lakásunkra, akkor vettem észre, hogy a telefonomat a kezemben tartottam, de alapjáraton nem vettem fel. Elengedtem bent a kutyákat, s végül felvettem.
- KIM KURVA JONGIN HOL A FASZOMBA VAGY MÁR!? – üvöltött…nem is sipított le egy igen csak ingerült Suho. Suho tud ilyen is lenni?
- Most értem haza, de ti merre vagytok? Sehol  senki és minden szanaszét van  - néztem kicsit körben a nappaliban.
- Told a kórházba a seggedet, Kyungsoonak betört a feje – majd letette.
Amint meghallottam, hogy mi történt már rohantam is. Ha bármi történt Do-val én…én nem bocsájtom meg magamnak! Szeretem, nem veszíthetem el…. még nem….


D.O POV

Nem éreztem Jongin jelenlétét. Nem éreztem én már semmit, hisz én már csak egy test vagyok… de… akkor miért látom, ahogy a többiek zokognak miattam….?
(személyes megjegyzés: a fici közben csak az xoxo és a don't go-t hallgattam........ elég érdekes jeleneteket lehet alattuk összehozni :DDDDDD )