OVERDOSE /KaiYeol + 18 /

Piszokul féltékeny voltam arra, aki csak mosolyt csal az arcára. Szinte ölni tudtam volna, kínok közt kivégezni, ahogy azok tettei teszik velem minden pillanatban,mikor ez van. Nem tudtam már mit kitalálni, inkább sóhajtva, és idegesen a hajamba túrva léptem ki a próbaterem ajtaján s becsapva azt magam után. Rettentően utáltam Kyungsoot,amiért ilyen jóban van Jonginnal. Frusztrált, hogy sülve-főve együtt vannak. Kicsit megtéptem pár vörös hajszálamat és idegesen leguggoltam az SM épülete mögött. Lehajtottam a fejem, viszont a zsebemben nehezedő kis papírdoboz csak még inkább csábítóbbá vált az utóbbi időkben. Mivel nem volt Jongin, nem igazán voltam a toppon, sőt, mondhatni elsüllyedtem valami fekete szutyokban. Elővettem hát a kis dobozkát, kivettem belőle egy szálat, s meggyújtva hosszan beleszívtam. Mámorító volt a dohány károsító gázait magamban érezni, szinte éreztem, ahogy felégetnek, belülről esznek meg, s nem hagynak maguk után semmit sem.  Pont, mint Jongin. Amióta megcsókolhattam, érezhettem, hogy milyen lenne vele eltölteni akár csak két órát bámulatos karjai közt, a régi Chanyeol eltűnt, csak az ostoba, szerelmes Channie maradt meg.  Ahogy a füst szállt felfelé, a gond kis része is eltűnt belőlem. Sosem értettem, miért tesznek egyesek bármit is bele a cigijükbe, vagy miért otthon tekerik meg tökéletes pontossággal és hasonlósággal, de azt hiszem,lassan itt az ideje, hogy rájöjjek. De nem most, comeback időszakban inkább ezt hanyagolom. Gyorsan elszívtam a cigit, ledobtam, majd felállva, eltapostam s boldogabban mentem vissza. Valahogy ez a kis rudacska folyton feldob, nem is tudom, miért ellenzi mindenki annyira.
Amint visszaértem, a többiek mérgesen néztek rám, én pedig zavart, kisfiús mosolyomat elővéve megvakartam a tarkómat és beljebb lépve becsuktam magam mögött az ajtót.
- Merre voltál? – kérdezte Suho kicsit ingerülten, de csak megvontam a vállam.
- Nem mindegy? Itt vagyok, táncolhatunk – sóhajtottam magam elé és beleittam a vizembe.
- Az utóbbi időben sokat jársz ki. Minden rendben? – lépett oda hozzám Baekhyun, talán az egyetlen ember , aki megértett, de mikor megérezte az illatomat, elfintorodott – Már megint, Channie?
- És ha igen, kicsi Baekkie? – vigyorogva elmentem mellette és beálltam a helyemre – na csipkedd magad – intettem neki.

A próba elég normálisan telt innentől kezdve, néha kicsit köhögtem a sok nikotin miatt, de már megszoktam, szóval nem volt nagy cucc. A végén fáradtan ültem le a földre és hajtottam le a fejem. Szerintem elszundíthattam egy pár percre, mert mintha Jongin édeskés illatát éreztem volna közvetlen közelemben. Mámorítóan édes volt, szinte megmérgezett, sőt, ha sokáig ízleltem, túl is adagoltam magam elég hamar. Mintha szólítgatna, édesen, kedvesen, ujjait érzem végigsiklani arcélemen, majd ezek az ujjak felemelik a fejem. Kinyitom hát szemem, hogy lássam mennyire is igaz ez az csodálatos álom, és meglepetésemre az. Jongin alig pár centire liheget tőlem kifáradt, izzadtság áztatta testével, megduzzadt ajkaival és kicsit kipirult buksijával.
- Chanyeol jössz? – ült le hozzám és ajkaihoz emelte a vizesüvegét.
- Előbb válaszolj nekem őszintén, Jongin  - néztem a szemébe, s egyből letette az üveget.
- I…Igen…? – nézett rám félve.
Mosolyogni kezdtem rá, és közelebb húztam kis kezénél fogva.
- Hihetetlenül menekülsz előlem, a csók óta, másokkal sokkal jobban kijössz, mint velem, talán tettem valamit ellened? – a szavakat szinte suttogtam telt alsó ajkaira.
Éreztem ahogy megremeget, szinte látni lehetett rajta, hogy most átlépné a határát, de neki nem szabad. De mi van velem? Vajon én játszhatok vele annyira, hogy most ő lépje át, ne én?
- Válaszolj Jongin, te kis ellenállhatatlan dög, kinek egyetlen pillantása többet ér, mint egy ócska díj, amit egy  kis comeback-el nyerünk meg – húztam végig alsó ajkán nyelvem kis hegyét, s szemébe néztem.
- Huh…Chanyeolh gyere menjünk inkább, várnak ránk kint – nem akart elindulni, mégis engem menésre hívott. Miért?
- Ne ellenkezz, Jongin – nyaltam be két ajka közé – nem az erősséged, még csak nem is áll jólh – mikor már csókolt volna meg, elhúztam a fejemet. De mikor lecsókolta az üveget mögöttem, hatalmasat nevettem. Tenyereimet összecsapva dőltem oldalra, de szerintem már sírtam is annyira kis nyomi volt az előbb. Inkább felpattantam és felhúztam magammal a morcos kis nyomit, majd kimentünk végre a kocsihoz.
Fáradtan ültünk be, természetesen mi ültünk hátul Jonginnal. Imádtam ezt a kis buszt, és azt is, hogy mi örökre lefoglaltuk ezt a helyet. Ahogy beültem, bekötöttem magam és a kocsi elindult, Jongin a kis kacsóját a combomra helyezte. Belső combomat kezdte cirógatni, miközben fejét a vállamra hajtotta. Lehajtottam a fejem, hogy semmi ne látszódjon majd egy kicsit lejjebb is csúsztam. Megőrültem, azok az ujjak túl rossz helyen járkálnak. Jongin végre átlépte a határát, végre tett azért, hogy az este nagyon jó irányba forduljon. Ahogy ujjai már vészesen közel voltam kicsi Chanyeolhoz, lehajtott fejét a nyakamhoz irányította és belecsókolt. Oh , Istenem, miért..? Hagyod, hogy ez a dög merevedést okozzon nekem alig két perc alatt. Borzasztó! De hagytam neki, szeretek játszani a tűzzel, nem is kicsit. Hirtelen megmarkolt és nyakamhoz hajolva harapott bele a bőrömbe. Ajkamat erősen harapva próbáltam magamat türtőztetni, de már nem sok kellett, hogy itt és most neki essek. A mázlink az volt, hogy vagy mindenki aludt, vagy annyira fáradtak voltak, hogy leszarták azt, hogy mi éppen mit is csinálunk. Jongin folytatta nem is akárhogy. Fejét lassan levezette a felsőtestemmel egy vonalba, majd nadrágomra lehelve egy csókot, markolt meg újra. Alulról túrtam hajába és remegtem meg. Szólni akartam neki, de ha megszólaltam volna, azonnal durvább eszközökhöz folyamodott volna, így inkább hagytam, viszont ezzel nem kis merevedést okozott nekem. Mázlink, vagyis inkább mázlim volt, hogy a dorm és a próbaterem közt alig van kis távolság elég hamar megtettük, így szinte mindenki kiugrott a kocsiból, mondván, hogy azonnal ágyat neki, de ránk, vagyis rám furán néztek.
- Menjetek csak – suttogtam – Jongin elaludt, mi…mindjárt beviszem – mosolyogtam egy kicsit rájuk és természetesen suttogtam, hogy hihetőbb legyen a sztorim. Mikor becsapták ránk az ajtót, Jongin a gatyámba, és a farkamba harapott, amitől eléggé felnyögtem. Haját szorítva nyomtam lejjebb a fejét, és természetesen vette a célzást. Kibontotta a nadrágomat, kibújtatta a kapitányt, és máris meleg nyálat csurgatott rá. Ahogy nyála találkozott a farkammal, hátravetettem a fejem, és nem tudtam elképzelni, hogy mennyire jó is lesz majd a kicsinyke lyukát tömni, mennyire fogja hangosan nyögni a nevem, legfőképp mennyire fog most kényeztetni. Először csak nyelve hegyét táncoltatta a tetején, majd miután végignyalt teljes hosszán, végre bekapta. Azt hittem ott élvezek el, annyira meleg volt, annyira …ah!! Ahogy telt ajkai cirógattak, fogai néha karmolászóan hatottak rám, azt hittem, hogy menten elélvezek. Túl profi volt a technikája, túl hamar álltam fel tőle ennyire. Kis görcs, tuti volt köze és Kyungsoo közt valami.
Kezdtem a végét járni, így hajánál fogva diktáltam neki gyorsabb tempót, majd a gerincemen végig futó eszméletlen érzés következtében ott tartottam a fejét, s így kénytelen volt eltűrni, hogy ajkai közé  ne élvezzek. Amint ez megtörtént – mintha egy picit még szívott is volna rajta - , felhúztam magamhoz, s kába szemeibe néztem. Szája két szélén láttam kifolyni a váladékomat, de nem érdekelt most még ez sem. Megcsókoltam és rámarkoltam a szinten nem épp nyugodt állapotban lévő farkára.
- Menjünkh be, mit szólszh? – leheltem ajkai közé, mire ő csak kómásan bólogatott. Nem bírtam ki, hogy mosolyodjak el. Miközben magamat tettem rendbe, Jongin kiszállt a kocsiból, s követtem én is, majd bementünk. Szegénykémet tényleg annyira megtéptem, mintha aludt volna, de ahogy lépkedtünk fel az emeleten lévő szobája felé,  nem bírtam nem a kis gerezdjeit nézni. Bele is markoltam, nem is kicsit és még a lépcsőnél a felhoz nyomtam. Nem bírtunk egymással, már itt kóstolgattuk a másikat.
- Too muchh…. – suttogta olyan kéjjel a fülembe, hogy kérnem sem kellett a kapitányom harcba helyezését kérnem, magától indult volna idegen –far – vizeken evezni. Egyik lábát felhúzta az oldalamon, s tökéletes csípőmozgását elővéve kezdet el jobban izgatni. Természetesen csókot nem lophattam tőle, de ő izgathatott engem. Na csak várjál Kim Jongin, fogsz te még csitító csókért kiabálni. Csuklóját megragadva húztam be a szobámba, és döntöttem le azonnal az ágyra. Visszamentem az ajtóhoz, bezártam, majd a kis zár is kattant, és nem volt menekvés.
Amint az ágyhoz értem, Jongin a hajamba túrva húzott magához, mint egy kiéhezett kis ribanc, akit végre valahára megdugnak, ragadta meg a pólómat és tépte le rólam. Messzire dobva a sapkámmal együtt csókolt meg, vadul és szenvedélyesen. Azonnal szinte dugó pózba helyezkedtem, hozzásimulva mozogtam, izgatva őt is és magamat is, de a kis dög megint felhúzta a lábát, viszont így alá lökve még jobb volt a kis mozgása. Megőrültem, de csak többet akartam. Vadul tépkedtem le róla minden felesleges ruhadarabot, míg végül mind a ketten mezítelenül díszelegtünk a másik előtt. Elválltunk egymás szarrá szívott párnácskáitól egy kis nyál csíkot magunk után hagyva, és lihegve mértük végig a másikat.
- Jongin, mit szólnál,hogy ha kipróbálnánk valamit? – vigyorogtam rá elég perverzen, mire ő csak pirultan a derekamra ült.
- Mi…mire gondoltál? – tette ajkára a mutatóujját, amitől csak még kívánatosabbá vált.
Óvatosan megfordítottam magunkat, és ahogy Jongin egyik kis kacsója megcsúszott, rám esve összeért a farkunk, mire mind a ketten felnyögtünk. Amint kicsit megpaskolgattam a fenekét és mutattam neki, hogy forduljon meg, zavarában már csak lehajtott fejjel csinálta ezt. Mikor konkrétan a heréje pofán baszott, majdnem felnevettem mert ez azért elég vicces volt. Mire feleszméltem, Jongin már munkálkodott, így először én csak a belső combját csókolgattam, harapdáltam és nyalogattam, néha pedig nagyot nyögtem a technikájától. Végül meguntam, hogy én nem csinálok neki semmit, így megfogtam a farkát, és nyelvem hegyét elég intenzív mozgásban vetettem be nála. Először csak a tetejével játszottam, majd félig bekapva szívtam meg, miközben őrült tempóban vertem neki. Ahogy hátravette a fejét a szabad kezemmel végig karmoltam a fenekén, majd a hátán is ameddig csak értem, de a tempómon nem lassítottam. Egyre erősebben szívtam, egyre gyorsabban vertem, mígnem Jongin olyan hangokat adott ki magából, melyet Baekhyun egy magas hang kiéneklésénél sem. Megőrültem, és elvesztettem a fejemet, viszont érezni akartam váladékár az ajkaim közt. Cuppogva váltam el tőle, tetején a nyelvem körzött , majd újra párnácskáimon, illetve közte találta magát. Végül meguntam,  hogy csak verem neki meg szopom, így bekaptam neki az egészet, tövig, ami már a mandulámat is irritálta, de nem érdekelt, csak szépen, lassan, erősen szívtam neki végig, mintha egy narancsot facsarnék ki úgy jött ki belőle a váladéka, egy hatalmas nyögést követően. Fokhagymácskáit masszírozva, próbáltam még több mini Jonginkát kiszedni belőle, és lenyelni az utolsó cseppig.
- AHHH!! Cha…huh…Chanhyeolh…. – karmolt végig a belső combomon. Esküszöm ember nem nyögött még ilyen szépen, ilyen mély hanggal. Végre sikerült belőle kifacsarnom mindent, így most, hogy valamennyire tele volt a pocim, intettem neki, hogy emelkedjen fel. Mikor megtette remegő kis testével, én is követtem, de egyből rámászva döntöttem őt a hátára. Nyakát betámadva kezdtem el neki szívogatni a nyakát, miközben próbáltam a farkát feléleszteni, ami nem is telt végül sok időbe.
-hahh… Chanyheolhh…. – húzott le magához – dughjh…megh…- suttogta bele nem kevés kéjjel a fülembe – kurjh…kelleszh – cimpámba harapva adta meg az utolsó utáni sokadik löketett.
Síkosítót téve az ujjamra azonnal betettem neki. Láttam, hogy kicsit szokatlan neki, de túl hamar is szokta meg, nem foglalkoztam vele. Bedugtam hát a másodikat, majd a harmadikat. Azok a hangok…ahogy kijöttek…egy megvadult bikát is felizgathatott volna vele. Bimbójába harapva toltam beljebb az ujjaimat, mire a vállaimat kezdte karmolni.
Miután elég tágnap éreztem, bekentem magamat is , miközben ő a felsőtestemet kezdte el simogatni, majd felhajolva nyalt rajta végig, érintve a nyakamat, a fülcimpámat, végül megcsókolt, én pedig azonnal belőttem neki. Megremegett alattam a teste, de nem érdekelt, és őt sem, ahogy néztem. Karmait végig vezetve az oldalamon késztetett újabb mozgásra,amit meg is kapott. Egyenletesen kezdtem el mozogni, míg fel nem vettem egy jó kis nem túl lassú éppen eléggé gyors tempót. Szinte döngöltem az ágyba, ahogy nyögött alattam, valami csoda volt. Nem bírtam vele betelni, így gyorsítottam egy idő után. Izzadt arcáról pár tincset elsöpörtem, majd lehúzott, és fülembe kezdett el nyögni.
-Jhézhushomh… - nyögtem fel és mélyen megálltam benne, mire megrezzent és végig karmolta a karomat.
Lihegve nézett a szemembe, szinte kérlelte, hogy menjek még , de csak picit löktem neki. Még kérlelőbben nézett rám, és én megsajnáltam. Nem tudtam ellenne mit tenni, így normálisan elkezdtem újra mozogni. Észre sem vettem, de elég gyorsan mozogtam már,  a hátamon is valami meleg folyt végig, s kezdtünk mind a ketten eljutni a csúcsra. Alkalomra támaszkodva löktem őt tovább, elkezdtem simogatni a haját, picit lelassítottam, lágyabbra vettem a tempót, majd a füléhez hajoltam.
- Szheretlekh…az enyémh vagyh… - nyögtem neki bele, mire hatalmasat karmolt a vállamban, s megéreztem, hogy a hasamra csapódik a váladéka. Nem kellett sok, egy nagyobb lökés és Jongin már Kim Megtöltött Jongin lett. Éreztem, hogy folyok ki, de az a szorító forróság, ami körül ölelte a lüktető farkamat, valami eszméletlen volt. Akartam még, de már láttam, hogy szegénykém nagyon kifáradt, így mellé feküdtem, lihegve, de nem jöttem ki belőle.
Hirtelen fordultunk, és Jongin került felülre. Nagy szemekkel néztem rá, de közben nyögtem is , hisz az a kis nyomi csak jobban magába fogadott.
- Kih mondtah, hogy nekem ennyih elég volth? – kérdezte tőlem perverz mosollyal, majd elkezdett mozogni….


Nem tudom, hogy hány menetnél hagytuk abba, de az biztos, hogy mind a ketten eléggé kifáradtunk. Még szerencse, hogy a szobámnál van terasz. Amint láttam, hogy Jongin elaludt, kicsoszogtam az erkélyre, egy szál cigivel a számban, és magamon egy boxerrel, majd kint rágyújtottam. Az időt sem tudtam,hogy mennyi, de nem is érdekelt. Bőven éjszaka volt már, talán hajnal is, hisz a madarak csipogtak. Igen, hajnal volt, de nem tudott érdekelni. Olyan éjszakát éltem át, ami csodálatos volt, szinte, nem, nem is szinte, tutira, hogy visszahozott az élők sorába. Mosolyogva szívtam bele a cigimbe, mikor a hátam mögött csoszogást hallottam. Hátra kaptam a fejem, és egy lepedőt maga köré tekerő, kócos, álmos kis Jongin jött oda hozzám.
- Yeollie…  - szólt rekedtek hangon, miközben a szemét dörzsölgette.
- Mond, kicsim – pusziltam meg a fejét és emeltem fel nagyon kis fáradt arcát.
Ajkai gyönyörűen megdagadtak a sok szívástól , nyakán ott díszelgett nem is egy nyom, és én is éreztem, hogy a hátam nem épp seb mentes.
- Szeretlek – motyogta alig halhatóan és a mellkasomnak döntötte a fejét.
Cigit a számba véve húztam magamhoz, és szorongattam meg. Erre vártam, erre az egy szóra.
Lassan lehetett látni a Nap első sugarait – ezek szerint egész éjszaka egymáséi voltunk . Beleszívtam a cigibe, majd oldalra hamuzva tartottam az egyik kezemben, míg a másikkal újra felemeltem Jongin arcocskáját.
- Én is szeretlek te nyomi, mindennél jobban – hajoltam ajkaira és éreztük meg a Nap meleg nyalogatásait, miközben mi is épp egymást falva lettünk egymáséi. Egy életre. Azt hiszem, kicsit túl adagoltuk magunkat, de ez kell a beteljesüléshez. 

Can you, please, stay with mi? ( baekyeol, kaiyeol versenyre)

Minden álló nap eszembe jutott csodálatos mosolya, minden pillanatban akartam, hogy újra érezzem, azt, amit minden érintésénél, minden rohadt percben csókjáért égtem…túl késő volt már minden. Baekhyun kilépett az életemből, és csak egy aprócska cédulát hagyott itt. Kézírása szinte egy művész rajzához ért fel, éreztem illatát, azt a kicsit epreskéset még amit én vettem neki, de ugyanakkor nem tudta letagadni, hogy mi is ő valójában. Mindent megadtam neki, mindenben a legtöbbet kapta, talán még túl sokat is, de ahhoz a mosolyhoz és ahhoz a csókhoz még a legjobb édesség sem ért fel.
Szomorúan sóhajtva újra hátradobtam magam a kanapén, újra csak az járt a fejemben, hogy milyen kis édesen huppant olykor az ölembe… mosolygott. Mosolygott, de már nincs itt…
Sóhajtva fordítottam fejem az ajtóra és próbáltam nem arra gondolni, hogy talán egyszer majd visszajön hozzám. Ahogy elmerültem a gondolataimban, már csak ujjak cirógatása hozott vissza. El is felejtettem.
- Channie minden rendben? – szólalt meg aggódó hangon Jongin, mire én csak mosolyogva arcon pusziltam.
- Miért ne lenne?  - kuncogtam, ahogy pár tincse megcsikizte az arcomat.
Szerettem Jonginnal lenni, talán Baekhyun után kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, de ő tudta nagyon jól, hogy ha az én kis hercegem visszajön egyszer, akkor már többet nem fogok vele még csak találkozni sem. Mégis velem volt. Hogy miért? Ezt én magam sem tudom, de jól esett, hogy legalább ő lecsillapít néha.
- Már megint azon a buta roboton jár az agyad? Chanyeol el kéne felejtened, nem gondolod? – vetette olyan természetesen, mintha azt mondta volna, hogy milyen csúnyán szakad kint az eső.
Köpni-nyelni nem tudtam a kijelentésén, konkrétan arcon tudtam volna vágni az ilyen dolgai miatt. Nem egyszer játszotta már ezt be, mert tudta, hogy ugyan tényleg szét tudnám fojtogatni és hasonlók, de sosem tudnék hozzáérni, így biztosan nem.
- Nem buta robot, tudod, hogy életet mentett a jelenlétével – fordultam felé – szóval az ilyet most fejezed be, mert egyszer eljön az idő, hogy tényleg képes leszek megütni téged – álltam fel a kanapéról, és a cipőmhöz indultam.  Nem akartam most Jongin sajnálkozó szövegét hallgatni, nem akartam látni szemeiben a hazugságot, csak sétálni akartam. Baekhyun után rohanni, újra csókolni, újra LÉTEZNI.
Felhúztam a cipőmet, felkaptam a kabátomat, és már a kilincsen volt a kezem, mikor Jongin megfogta a kezemet és óvatosan visszahúzott.
- Sajnálom… - motyogta maga elé – csak… ahj Chanyeol, tudom, hogy egy hülye pótlék vagyok, tudom, hogy te neked nem én kellek, hanem ő, de kérlek, nem várhatod mindig azt, hogy majd betoppan és minden megy tovább, úgy mint régen..
Szavai hatására könnyek gyűltek a szememben. Az a baj, hogy Jongin nem tudta, nem is akarta tudni azt, amit én Baekkie után éreztem. Sosem fog arra a ragaszkodási szintre eljutni, mint ahova én eljutottam. Megszorítottam a kilincset, görcsösen próbáltam nem elbőgni magam, de pár csepp csak ki libbent.
-  Kim Jongin … amíg te nem érted meg, hogy én mit érzek iránta, addig ne ítéld el az érzéseimet, a tetteimet, sem azt, hogy mennyire és hogyan várom vissza… - motyogtam a végét, szinte már reszkettem az idegtől.
- Park Chanyeol, már nem olyan éveket írunk, hogy csak úgy beleszeressünk másokba. Ha nem tudnád, Baekhyun csak egy prototípus volt az apám gyárában, csak egy ócskavas, amit selejt darabokból rakattunk miattad össze – elengedte a kezem, s szavai hatására még a könnyeim is megfagytak.
Ennyi volt. Ahogy megfordultam a kezemet emeltem Jongin arca felé, de nem tudtam megtenni. Nem tudtam őt bántani, akármennyire is akartam. Inkább kinyitottam az ajtót, és előtte becsapva léptem ki a szakadó esőbe. Szinte azonnal csurom víz lettem, még ha kértem volna sampont és tusfürdőt haza se kellett volna mennem. De, mivel megint nem gondolkodtam előre, így csak a fülesemet bedugva a fülembe jártam a város utcáit. Szürke volt minden, mindenhol tökéletesre csinált robotok, rideg gépek. Bwáh nem szerettem itt élni!! Jobban szerettem, mikor még volt értelme annak, hogy elmész sétálni, amikor nem voltak unott hétköznapok, csak végig vigyorgott nappalok, összebújt éjszakák… ahh!!! Egy pocsolyába tapostam. Ahogy magamat néztem a vízben, eszembe jutott Baekhyun fura , mondhatni , félelme. Nem szerette az esőt, nem tartó jónak, hogy ha vele akkor mentem bárhova is. Mindig viccelődtem vele, hogy biztos majd berozsdásodik, elkopik és majd hancur közben kell őt megolajoznom. Ahogy ezek a gondolatok és az édes, értetlen arca eszembe jutott, magamtól mosolyodtam el. Rettentően hiányzott.


Órákkal később már otthon voltam, viszont egy furcsa cipőcske hevert az én cipőm helyén. Vállat vontam és úgy voltam vele, Jongin biztos valamelyik ökörarcút áthívta, és ha van olyan mázlim, tuti, hogy azt, amelyiket nem kedvelem. Nem törődöm arccal beléptem az előszobába, ahol édeskés illat csapta meg az orromat. Nem is akármilyen… nem is akárkié. Ahogy reflexből lehunytam a szemem, márt magam előtt láttam, s mikor kinyitottam ott állt, csodálatosan mosolygott. Fülig ért a mosolyom, odarohantam hozzá és megölelve bújtam be a nyakába. Talán el is sírtam magam, de most nem érdekelt. Csak az illatát éreztem, a meleg, mégis fémes ölelését, a kis pisze orrát, ahogy a nyakamba fúrta a fejét… Csodálatos volt!!!
- Úristen… - szólaltam meg ki tudja, hogy mennyi idő után – Baekhyun – csak álltam előtte és néztem a szépségét. Tökéletes… tökéletes, mint mindig. Ahogy a fehér ruha válláról lecsúszva mutatja meg fedetlen kis kulcscsontját, szinte csókkért kiált. Végig simítottam a kezén, összekulcsoltam ujjainkat, és kulcscsontjára csókot lehelve hajtottam rá a fejem.
- Channieee – hangja játékosan szólított, mintha most kedvesebb lenne, mintha… egy új programot raktak volna bele. Felemeltem a fejemet, és picit pirosló szemeibe néztem -  Channie semmit sem változtál – simított végig az arcomon – kicsit hiányolom a csillogást a szemedből, de tényleg olyan vagy, mint régen – mosolygott édesen.
Szóhoz sem tudtam jutni, figyeltem ajka tökéletes mozgását, és rohadtul nem érdekelt a világból senki sem. Talán most kéne megtennem azt, amire már távozása óta várok..?
- Baekhyun… - suttogtam és oldalra néztem, majd megint vissza rá, de nem mondtam többet. Állát megfogva lassan húztam magam felé, ajkára lassan hajoltam rá. Puha volt, mint a legkönnyebb párna, édes, mint a méhek által legédesebbre csinált méz, finom, mint a nagyi legjobb sütije egy karácsonyi estén, tökéletes volt. Lassan csókoltam, mintha ez lenne az első, érzékien, csodálattal és hatalmas boldogsággal. És ő is így tett. Mozgatta ajkait, vissza csókolt, én pedig már nem voltam többet a Földön. Univerzumokat ugrottam át, időszámításokat átugorva tértem újra magamhoz. Baekyhun gépiesen emelte a kezét,túrt a hajamba és jobban húzott magához. Kirázott a hideg attól az érzéstől , melyet már oly’ rég éreztem. Derekánál fogva jobban magamhoz húztam őt én is, s próbálva kicsit több hangot kifacsarni belőle, egyik kezem felcsúszott az oldalán. Éreztem az aksijának a töltőjét, a kis peckét, ahol az oldalánál lévő kábeleket mutogatta nekem anno, újra tudtam, hogy végre van értelme élnem.

Halk torokköszörülés törte meg a csókunkat. Ahogy odakaptam a fejemet, Jongin volt az. Szomorúan, de őszintén mosolygott, miközben vakarta a tarkóját.
- Go…gondoltam jóvá teszem, ami elszúrtam neked…
- Jaj Jongin te nyomorék, te áhh –öleltem meg és nem tudtam a mosolyomat letörölni az arcomról. Újra együtt volt a csapatunk,és én nem is lehettem volna boldogabb.

A nap hátralévő részében csillogtak a szemeim, nem bírtam nem Baekhyun fogni, ölelni, puszilni és természetesen nem bírtam ezt Jonginnak megköszönni, viszont egyikük sem érezte valami jól magát. Még este a vacsinál sem szóltak nagyon egymáshoz, pedig Baekhyun főzött és most nem is olyan vészesen, de ha kutyakaját rakott volna elém, azt is megettem volna. Így is örültem, hogy az izgalom hevében le tudtam nyelni pár falatot. De visszatérve, tényleg nem voltak valami békésen egymással, persze nem veszekedtek de nem is nagyon beszélgettek. Vártam volna, hogy végre valaki megszólal, de, hogy én legyek az, azt kizártam.
Végül, sóhajtva megadtam magam és lenyeltem a falatocskámat.
- Oké, mi ez a fagyott légkör? Most én speciel tök boldog vagyok, hogy Baekhyun újra velem van, Jongin neked is örülnöd kéne,nem pedig itt savanyú képpel ülni…
- Ezt majd négyszemközt szeretném veled megbeszélni..
Nem beszélgettünk tovább, de még fürdésnél sem volt semmi sem, Egyszerűen megőrültem ettől, hogy nem voltak hajlandóak beszlgetni. Mikor Baekhyun lefeküdt pihenni, s oldalára fordult, rögtön hozzá bújtam. Átkaroltam, magamhoz húztam és nyakát kezdtem csókolgatni. Nem akartam tőle semmit sem,csak bújni és vele lenni. Viszont akaratlanul is elkezdtem éledezni, ahogy a kerekebbre csinált feneke hozzámért. Tényleg átalakíthatták, mert vékonyabb de formásabb lett, viszont az ujjaival –amik most a karomon táncolnak –nem tettek semmit sem. Ahogy felém fordult, és kinyitotta szemeit, mosolyogva néztem rá.
- Annyira hiányoztál, kicsi törpém – suttogtam a nyakába
- Sajnálom, muszáj volt elmennem…Jongin kért meg rá… - motyogta, mire azonnal felkaptam a fejem.
- MI!? Baekyhun nem hazudsz!?
- Nem…mondom…megkért, hogy menjek el, mert szeret téged…
Azonnal felpattantam, és átrohantam a szobájába, de sehol senki. Tágra nyílt szemekkel kapcsoltam fel a lámpát és láttam meg a kis cetlit az asztalon.
„Chanyeolie~~ !!

Tudom, hogy te őt szereted, de én érted bolondulok meg, és nem bírom ezt tovább elviselni. Azt mondják, hogy akit szeretünk, azt el kell engedni. Hát én elengedlek nem feltétlenül kell most szomorúnak lennek, légy boldog, miattad javítattam meg Baekhyunt ( kicsit hiba volt a processzorával …) , szóval … mosolyogj Yeollie 

Jongin „

Köpni- nyelni nem tudtam hirtelen, hisz, az előbb még …vagyis na…  Rémülten rohantam ki az ajtó elé, mikor épp beszállni készült a taxiba.
- Jongin – szóltam utána és boxerben na meg zokniban odafutottam hozzá.
Gondolom valamiféle sziát, vagy ölelést várt, de én kezét fogva magamhoz húztam és megcsókoltam. Faltuk egymás ajkait, szinte égtünk, hévvel csinálta, mégis tudta, hogy sosem fogja ezt velem újra tenni. Ahogy a hajamba túrva tépett meg pár hajszálat, tudtam, hogy itt a vég. Lassacskán, apró csókokkal elválltam tőle, elengedtem a kezét és picit mosolyogtam rá.
- Mindig el fogok menni, hogy kapjak egy ilyet – jegyezte meg boldog mosollyal az arcán- Viszont zokni van rajtad… - undorodott el a látványtól, ahogy lenézett
- Bolond, ilyenkor legalább jól jön – kuncogtam fel - köszönöm – öleltem meg – vigyázz magadra te nyomi – adtam neki egy barackot, majd mikor beült a kocsiba, becsuktam az ajtót s elhajtott.
Visszamentem, mikor már nem láttam a taxit, becsuktam az ajtót, levettem a zoknim és visszamentem Baekhyunhoz, aki épp az ágy szélén ülve nyomokdott magán valamit.
- Eszméletlen gyönyörű vagy – másztam oda hozzá és nyakába csókoltam
- Jongin? – fordult felém értetlenül.
- Elment, hogy mi boldogok lehessünk – öleltem át szerelmemet – nagyon szeretlek Baekhyun – bújtam hozzá és cirógatni kezdtem a karját
- Én is, Chanyeol …