SMS

Zelo.
Most írok neked utoljára! Hagyj engem békén, nem akarod tőled többé semmit. Undorító vagy, hogy még a szemembe sem mondtad, hogy neked más van.
Ha annyira szerettél volna, előttem állva jelentetted volna ezt ki!
Nem pedig egy hülye sms-ben ...utállak. 
Miért hitettél el velem mindent, mikor te már odaígérkeztél másnak!?
Bazdmeg, Zelo, kurvára remélem,  hogy szarrá basznak, mert te már csak azt érdemled.
Éreztem én, hogy nem téged kell szeretnem...
Kidoh az én emberem...

Amint megírtam az sms-t el is küldtem nem vártam tovább. Napok óta akartam neki írni, de csak most jutottam el odáig. Dühösen nyomkodtam a telefont, majd dobtam le a kanapéra, s léptem el kajálni.
Kaja után, hajamba túrva ültem vissza s láttam, hogy a telefonom igencsak aktívoskodik. Kidoh írt éppen, mikor feloldottam a billentyűzárat.

Namjoon-aahh!
Rossz embernek küldted, de imádlak. c: Jin-ahh üdvözöl c;

Levegőt visszatartva néztem meg a címzettet. Kidoh... oh ne...

Save me !

Durva szavak, kemény tettek, árulkodó jelek, melyek csak egy valamit tudnak tükrözni.

Kim Himchan, miért?

Idegtől megtépázottan túrt fekete hajába, emelte fel tekintetét a Holdra, majd ugyan olyan hatalmas nagy teherrel fordította vissza ágyán fekvő, hófehér bőrű valakihez. Markáns arc, kiálló arcvonal, megcsillanó szemfogacska.
„Vele kéne lenned, Junmyeon” szólt egy elhalló hang, kinek gazdája nem fedte fel magát. „Hozzád illik, Junmyeon!” szólott újra a hang, majd vékony ujjakat helyettesítő lágy szellő siklott végig az említett fedetlen mellkasán.

Kim Himchan, miért?

„Undorodom a ténytől, hogy a királyságom alatt veled kell hálnom. Szánalmas kis senki vagy, ki csak az apja pénzén el!”
Durva szavak, jelentések, melyek szinte leköpték Junmyeon minden apró kis porcikáját. Karját félkörívben felemelve csapta a mocskolódó ágyast az aranyból készült vonalakkal ellátott, márványokkal kirakott, masszív falhoz. Oh Sehun ma megint túl lépte azt, amit minden alkalommal megtesz.
Junmyeon összetörve fordította hátát hálótársának, s indult el saját, privát részlegéhez, becsapva maga után az összes ajtót.  Amint beért, s levetette köpenyét – mely lustán hullott lábai alá – majd az ablakhoz lépve , lazította meg ruháját, s elmerenget a boldog időkön. Aranyló szemét lehunyva, szinte újra érezte a kényes helyen járó érintéseket, melyek – még így, hogy csak a gondolataiban voltak – perzselték bőre minden apró részét, testét kellemesen megremegtetve, sóhajra késztetve ajkait.

Kim Himchan, miért?

A hatalmas kőút, mely minden egyes léptét még magában őrizte, már elvitették. Sehun ma vitette el, nem tetszett neki. Taszított a tény, hogy azt Junmyeon nem hozzá köti. Helyette aranyszegélyes vörös szőnyeget tetetett le, melyet tolmácsolni is szeretett volna, ám Junmyeon gyorsabban tudomást szerzett erről, mint azt bárki más gondolta volna, ám , ahogy az ablakban állt, s figyelte az eseményeket, nem szólt semmit. Komoran elfordulva húzta be erejével a függönyt, könnyeit visszatartva ment le az alagsorba, hogy kiürítse zavart elméjét.
Aznap már csak késő éjjel, ciripelő tücskök énekében tűnt fel újra. Fel oldalas, szomorú mosolyra húzta ajkát, majd - ahogy fellépet az alagsorhoz levezető kő lépcső utolsó fokáról, egyenesen a szőnyegre  - az lángba borult. Léptei nyomán égni kezdett a kényes anyag, felégetve ezzel emberek több órás munkáját, de ezzel most nem törődött. „Fájnak az emlékeid, még mindig... csodálattal néztelek…” Gondolta Junmyeon sóhajtva, miközben végig lépkedett a vörös szőnyegen.

Kim Himchan, miért?

Sehun egyre mélyebbre ment Junmyeonban, ám Sehun mégsem tudta azt elérni, amit más.
„Hi…ahh..Him…” újra a nevét nyögte, melynek eredménye nem egy egész éjszakás szeretkezés lett, melynek lényege testük eggyé válása. Ennél sokkal rosszabb várt Junmyeonra. Sehun kikészült idegszálakkal távolodott el Junmyeonból, majd jobb kezét emelve , visszakézből ütötte meg . . . később verte . . . majd megerőszakolta. Hogy miért? Mert Junmyeon ma engedetlen volt.  Tény, ő volt a mindenható, kinek szava szent és sérthetetlen, de nem az ágyukban.

Kim Himchan, miért?

Junmyeon ma megidézte őt. Mindennél jobban szerette volna, hogy ha újra Ő van vele, nem pedig Sehun. Szerzett egy testet, melyet fekete haj borított, barna szemek csillogtak –jelenleg élettelenül - , bőre hófehér volt.
Miután előkészült, Junmyeon a testet a kör közepére helyezte, majd nagy nehézségek árán, s hatalmasat energiát bevetve idézte meg Őt, s költöztette az új otthonába.
Egy perc . . .
Két perc . . .
Három perc . . .
Junmyeon munkája sikernek bizonyult. Ő ÚJRA ÉLT. Ahogy felegyenesedett, s Junmyeonra tekintet, szinte azonnal kiéhezett ajkak találkoztam egymással. Boldogok voltak. Szerelmesek.

Kim Himchan, miért?

„Tisztelt, MR. és MRS. Kim.

Sajnálattal közöljük önökkel, hogy Kim Junmyeon, akit önök azért küldtek hozzánk, hogy szellemi és értelmi képességét visszanyerje, nem volt sikeres. Sajnálattal közöljük továbbá azt, hogy ezért MI nem vagyunk felelősek, de ÖNÖK sem. Megkérném önöket, hogy amint tudnak, fáradjanak be!

DR. Oh Sehun

2014. augusztus 16. „


„Tisztelt, MR. és MRS. Kim.

Sajnálattal közlöm önökkel, hogy mivel nem jelentkeztek a fiúk iránt, így az általam kijelölt napon, HÉTFŐN – 2014. augusztus 18-án – villamos székbe ültetjük, és végső nyugalomra helyezzük őt tisztességes körülmények között!

Dr. OH Sehun

2014. augusztus 17. „

„ Tisztelt, MR. és MRS. Kim.

Fiúk öngyilkos lett. Utolsó üzenete egy általa kitalált személyhez, Kim Himchanhoz íródott, mely csak egyetlen mondat volt: „ Kim Himchan, miért? „
Kérem, hogy ha tudnak valamit, jelentkezzenek !

DR. OH Sehun

2014. augusztus 18. „

Junmyeon azóta a legboldogabb ember a világon, hisz elérte, hogy azzal legyen, kit állítólag csak elméje szült.

Azért, drága Junmyeon, hogy végre velem legyél, s ne az elvetemült, képmutató emberek közt. Mindenért áldozatott kell hoznunk, én érted a lehető legnagyobbat hoztam, csak úgy, mint te értem. Szeretlek, Kim Junmyeon.

Himchan.