A 'barátnő' - BTS

Talán nem itt és nem így kéne kezdenem, hogy a wc-n ülve, bőgve nézem a közös képünket, hogy a miatta okozott sebem újra felszakad, ez által a fehér telefontokomat beszínezve. Az ajtónak támasztva fejemet hallottam apró lépteit, aggódó hangja törte meg a sírástól előjövő nyögéseimet. Már csak szipogtam. Végül csak sípolva vettem a levegőt.
- Taehyung… - szólít angyali hangán, miközben én csak a könnyeimet tudom letörölni.
Mindenki kiröhögte a nyomi hangját, de nekem tökéletes volt.
- Hoseok ne… - suttogom a koszos ajtónak, de nem bírom ki, hogy ne lássam az arcát.
Kinyitom hát az ajtót, ahogy hatalmas szemeivel mered rám, az felér egy háborúval is. Mindent lát, mindent tud, mégis itt van.
- Miért futottál el? – suttogva lépett hozzám közelebb.
 A bennem lévő pillangók nem bírták, könny formájában távozni kényszerültek belőlem. Viszont érzékeim nem tompultak, illetve a hormonaim is rosszalkodni akartak. Szegényt neki lököm a csapnak, szinte préselem, s ahogy hajolok közelebb, kezem felcsúszik a tarkóján, egyenesen bele a hajába, miközben már…

- Naaaa Hoseok ne bánts – kiabáltam önfeledten és boldogan, miközben az én kicsi rapperem már órák óta baszogatott. Kis aranyos volt, folyton nyomogatta a vállamat, avagy halálra akart csikizni, bár egyszer megbánta, mert lepukiztam a fejét, aminek persze nem örült. Azóta természetesen kicsit visszavett, de ahogy ismerem, nem fogja még ezt annyiban hagyni.
Nem bírtam megállni, mikor kicsit felhagyott a kínzással, magamhoz húztam és megölelve szorítottam magamhoz. Annyira szerettem, hogy már betegesen ragaszkodtam hozzá. Hoseok már megszokta az ilyen kirohanásaimat, de néha azért, mint most is, elég furcsán nézett rám. Ahogy lábaim a derekán voltak, nyaka körül voltak a karjaim összefonva, valahogy… olyan biztonság érzés jött rám. Sosem akartam elengedni, de mivel ő kezdett távolodni, így kénytelen voltam én is lazítani az ölelésemen. Mosolyogva néztem szemeibe,  miközben távolodott el tőlem, végül felült a kanapén.
- Komolyan menjetek már szobára – mérgelődött mellettem a kis maknae.
Mit is vártam volna? Hisz ő tud a legtöbbet azokról az érzésekből, amik bennem végbe mennek minden nap. Nem lepődtem meg a reakcióján, viszont morcosan néztem rá, hisz elvégre ne járasson le, pont ne Hoseok előtt.
- Inkább menjünk mi – vigyorogtam rá sejtelmesen, mint aki készülné őt megrontani.
- Tudod, hogy nem vagy az esetem, Taehyung – állt fel, majd megállva előttem, elém hajolt – bár, mikor hülye fejeket vágsz kicseszett édes vagy – megpuszilta a homlokomat, majd kiment a konyhába.
Ahhh!! Most komolyan így bánik velem egy maknae!? EGY. MAKNAE!? Felháborító nem csak azért, mert így lekezelt, hanem mert drága Hoseok eltűnt előlem, és nem tudom, hogy merre lehet. Bár, tuti megint rángat valakit, hogy menjenek ide meg oda, csak az a valaki már nem én vagyok.
Sóhajtva álltam fel a kanapéról, s indultam meg a szobám felé. Nyomorultul éreztem magam, nem akartam élni sem. Becsuktam magam mögött az ajtót, természetesen megint senkinek sem tűnt fel semmi sem, s amint kattant a zár, könnyeim hullani kezdtek. Nem tudtam, hogy az váltotta-e ki, hogy az életem értelme szó nélkül hagyott ott a kanapén, vagy a tudat, hogy mi sosem leszünk együtt. Talán sosem kellett volna jelentkeznem, vagy nem akkor, amikor ő is tette. Nem tudom, hogy mi is lett volna a helyes. Talán az, hogy nem kéne csőbuzinak lennem, nem kéne egy férfit szeretnem… hm, igen ez tökéletes magyarázat.
Lecsúsztam az ajtóm mentén, arcomat a tenyereimbe temettem, de nem fedte el az előtörő könnyeket, a kimondatlan érzések és kérdések megannyi sorozatát, nem tett jóvá semmit. Könnyebb sem volt tőle, nehezebb lett, egyszerűen csak szokványos és mindennapossá vált ez a kis folyamat. Egy ember tudott erről az egészről, nem , sosem volt sajnos ember, de mégis ő volt velem állandóan… egy epres plüss. Rengeteg dolgon mentünk már keresztül, rengeteget tudott rólam, többet, mint bárki más. Ahogy érte nyúltam, a tegnap használt pengém a földre zuhant. Néztem a kis fém darabot, ahogy néha hangot adva lehuppan, az enyhén rászáradt vér pedig tökéletesen díszíti minden felületét.
Talán ezt nem említettem volna?
Minden éjjel, hogy mondhatni csöndre bírjam a kínjaimat, megvágtam a csuklómat. Nem éreztem már a fájdalmát, nem volt már jelentse sem volt. Ahogy az epremet néztem, majd a pengét, végül a kezemet, az addigra szépen fokozatosan abbamaradt sírás újra előtört. Könnyeim hullottam a kis segédeszközömre, nem tétováztam sokáig, markomba szorítottam.
Itt volt a pont, hogy semmi sem érdekelt. Rengeteget szenvedtem már érte, ideje ennek véget vetni. De talán nem ma?
Ahogy kuporogtam az ágyam mellett, markomban a pengével, egy kedves hangra lettem figyelmes. Nem, nem J-hope volt, de majdnem olyan kedves volt minden betű, amit kiejtett. Ijedten fordultam hátra, s egy eléggé elképedt Jinnel találtam magam szemben. Azonnal odarohant hozzám, talán csak párat léphetett, nem tudom, de ahogy magához szorított, a penge kiesett a kezemből, és hozzá bújva tört elő belőlem a zokogás.
- Cssss – suttogta és simogatni kezdte a hátam.
- Szheretem – ennyit tudtam kinyögni, és csak jobban bújtam hozzá.

Órákkal, de lehet, hogy csak percekkel később már csak a halk szipogásom hallatszik a szoba kínos csendjében, meg a néhai sziszegésem. Néztem Jin buksiját, ahogy a tenyeremet nézve, alkohollal kezdi a sebet fertőtleníteni – honnan az istenből szerezte!? - , majd amint végzet, be is köti azt.
- Mesélj csak, drága V, mi is volt ez az egész?  - nézett rám.
Nagyot nyeltem, lehet,hogy pont neki nem kéne elmondani ezt az egészet, viszont, most itt van velem… az egyetlen tag, aki most itt van, így hát sóhajtva ajkamba haraptam.
- Nos…semmiség az egész, igazából baromság is, hisz tudod, hogy egy hülye kis nyomi vagyok? – próbáltam vigyorogni, ahogy szoktam, de nem ment.
- Taehyung nem versz át, beszélj csak
- Ajh, jó de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek sem!
Bólintott, majd az én nyelvem megeredt.
Elmondtam neki, hogy már az első naptól kezdve szerelmes vagyok Hoseokba, hogy a mosolya a levegőm, hogy ha hozzám ér, én boldog vagyok, hogy a sebek miatta vannak. Mióta is sírok érte minden éjjel, miért vertem szét a szobámat párszor, miért tekintem úgy rá, mint egy Istenre.. Mindent tudott, és a végén már csak bólogatott.
- Azt hiszem tudom, hogy mit fogok csinálni – szólt sejtelmesen és vigyorogni kezdett rám
- J..Jin megrémisztesz… - hátrálni kezdtem – mit…mit akarsz..? – de reagálni sem volt időm.
Megragadt a kezem, kihúzott a konyhába, ahol J-Hope egyedül üldögélt a gépe felett, és odalökött hozzá.
Lányos zavaromban nem tudtam, hogy mihez is kezdjek igazán. Csak mosolyogtam rá, mellé ültem, de persze mikor számon kérte volna Jint, ő már eliszkolt. Kis nyomi..
- Mit csinálsz? – kérdeztem tőle és a gépjére vetettem a pillantásom.
Az illata csodálatos volt, bőre ápolt, picit barnás, tökéletes. Puha volt, ahogy ujjaim az alkarjához értek, ám mikor a géz darabka hozzáért, rá majd rám emelte a tekintetét.
- Mit csináltál te már megint? – nézett rám nagy szemekkel – A szemed is be van esve, minden rendben? – hajolt közelebb de csak elhajoltam tőle.
- Pe…persze minden rendben – vakartam meg a fejem és ajkamba haraptam – csak levertem egy…képet, és a szilánkba tenyereltem…
Hirtelen átkarolta, vállamra tette a kacsóját és magához húzott. Azonnal bújtam, kérni sem kellett. Jobb lábamat rátettem az ő baljára és ujjaiva kezdtem játszani. Hogy miért?
Valamit éreztem, de nem tudtam, hogy mi volt az. Csodálatos volt, meseszerű, elképzelhetetlennek tűnt ez a pillanat.
Majd az arcomra nyomott egy puszit, én pedig, mint aki sosem vágja magát, mosolyogtam rá boldogan.
Nem csókolt meg, vágytam pedig rá, minden szavánál ajkai mozgását néztem, de Jin mondta, hogy van barátnője. Nem izgatott fel a dolog. Miért is nem? Hisz, J-Hope most boldog, nincs velem, de most engem ölelget és puszilgat, nincs itt a barátnője, csak én tudok neki  most szeretet adni, más nem.
Vagy… mégis… ?

Hoseok ne csókol vissza, de engedi, hogy rabul ejtsem ajkait. Nem érdekel, hogy ezek után majd mikor fog mondani kint a többieknek, csak a most számit. Hogy most én csókolom, csak én vagyok neki itt senki más. De ellök. Ellök és rám sem nézve kimegy az ajtón.
Meghalva és pár perccel később lépek ki, mikor Jin ölelgeti őt, s megcsókolja. Boldogok. Kiejtem a telefonom a kezemből, megfordulva zárkózom vissza a menedékembe. Nincs barátnő. Nincs nő az életében. Hazudtak nekem…és ráadásul Jin…
Egy világ omlik bennem össze, egy felépített kép hullik darabjaira. Köztük én is meghalok.
A penge hidege nyugtat meg végül, s az érzés, amit okoz nekem. Ez nem fájdalom, ez megnyugvás. A vérem kibugyog, a fém darabka leesik, én pedig az ajtónak dőlve túrok hajamba, imádkozva, hogy végre vége legyen mindennek …. 

My Cat ( versenyre ) BaekYeol

Minden napom szürke volt, minden percemben csak vágytam egy valaki törődésére, nem kértem soha senkitől sem sokat, csak azt, hogy ha éreznek irántam valamit, akkor azt mutassák ki. Persze ezt egy ember nem tudja nekem megadni, de akkor ki…?

Nos sosem vetettem meg azt, hogy egy férfinak legyen háziállata, hisz a magányos embereknek is kell egy társ, akinek tudnak panaszkodni, még , hogy ha az a társ nem is ember. Nálam is így volt. Késő éjszakáig dolgoztam a hét szinte összes napján, próbáltam magam néha kirázni a mindennapok rohamaiból, néha sikerült , néha pedig nem. Most viszont, így éjjel tizenegykor boldogan megyek haza, hisz tudom, hogy életem egyetlen édes értelme otthon vár engem, ő pedig nem más, mint a macskám. Igen, egy macska az én minden egyes napjaim csillagos ege, ő tud csak mosolyra csalni és megvigasztalni, hogy ha éppen hajlandó hozzám bújni. Sosem volt igazi kapcsolatom, ami nem a testi vágyakat részesítette előnyben és az érzelmi szállakat maga után hagyta, sose volt az, hogy az adott barátnőm szerelemből csókolt volna szájon, ölelt volna át, vagy csak mosolygott volna oly’ édesen, hogy én menten elájulok. Minden csak a sexről és a - pénztárcámban nagy nehezen megkeresett - pénzről szólt.  Eltekintve a múlttól, eltekintve attól, hogy én már sosem leszek szerelmes, benyitottam a kis lakásom ajtaján, s már előttem ülve várt engem Baekhyun, a kis macskám. Szemei ragyogtak, mikor felkapcsoltam a villanyt, s esélyt sem adva nekem arra, hogy belépjek az ajtón, felmászott a nadrágomon, persze a húsomat nem kímélve, s a pólóm és pulcsim közé bújva dorombolt hangosan. Álmos képem egyből mosolyra húzódott. Amint ledobtam a táskámat  és kivettem a nyakamból Baekhyunt, levettem a cipőmet, a kabátomat, végül a nappali felé vettem az irányt, természetesen a macskámmal az élen. Amint ledőltem a kanapéra, már az emberi Baekhyun ült rám és bújt a nyakamba.
- Hiányoztál – duruzsolta édes kis hangján, amin már csak mosolyogtam.
- Te is – simítottam végig gerince vonalán, végül le siklott kezem a derekára.
Igen az én édes kis macskám, Baekhyun, egy ilyen fura lény volt. Nem is tudom, hogy minek nevezzem macska ember, macska férfi, vagy macska fiú, nem is igazán érdekel, csak az, hogy én szeretem a kis macskámat – és azért tegyük hozzá, hogy én nem mondtam, hogy a macskám nem tud dolgokat csinálni!
Sosem fogom elfelejteni az első találkozásunkat, az első mozzanatainkat együtt, az első ember alakban töltött csókunkat. Ég bennem, mint ezer kandalló tüze, s perzsel, mint száz meg száz szenvedélyes csók. Gyönyörű emlék marad ez a kis cila, akár szeretné, akár nem.
Felültem, ezzel együtt Baekhyunt is jobban elhelyeztem az ölemben.
- Jaj cicám, hát be ne szunyokálj – simogattam meg arcocskáját, s leheltem aprócska csókot ajkaira.
- Nem fogok de akkor kérek enni – nyávogta miközben nyakamba csókolva simított végig bolyhos farkincájával az arcélemen.
Felsóhajtva kaptam kezeim közé, és vittem ki a konyhába, mint a legmagasabb rangon lévő embert.
- Mit kíván kis tested? – ültettem fel a pultra, miközben a hűtőben már valami ehető után kutakodtam.
- Mhhh… mondjuk legyen egy szendvics, tonhallal, sokkal, nem is! Legyél te a vacsim, mint ahogy minden éjjel szoktál.
Kuncogva fordultam felé, becsukva a hűtőajtót, s támaszkodtam meg két lába mellett.
- Szívem, azzal nem laksz jól ezt te is tudod nagyon jól, – suttogtam a fülébe – minden éjjel vágysz arra, hogy beljebb és beljebb legyek benned, jobban és jobban legyél karmolva, többet és többet bírjak – simítottam végig fedetlen mellkasán, miközben már kezdtem nem igazán bírni a véremmel – de előtte rendesen is kell enned – itt szinte kérlelően nyögött fel, tolta magát jobban hozzám, s karolta át a nyakamat. Megőrültem érte, ahogy a kis cica fülei közül az egyik lekonyul, ahogy ajkait résnyire nyitva kívánkozik értem, minden mozdulata tökéletes volt, kifinomult, állati és rendkívül egyedi.
Ajkunk lassan összeért, lassan kóstolva a másikét. Arcát kezdtem simogatni, próbáltam most mindenemet átadni neki, ami sikerült is. Megborzongott, ujjait hajamba vezetve kicsit megtépte, jelezvén, hogy többet akar. Nem kellett többet kérnie, azonnal ajkára haraptam, s picit vadabbul kezdtem csókolni.
- Chanyheolh – nyögte ajkaim közé angyali hangján.
Legszívesebben ledöntöttem volna, de inkább csak elválltam tőle apró csókokkal, s mosolyogva nyomtam homlokára egy puszit.
-  Szóval mit kérsz vacsira? – vigyorogtam rá
- Hülye barom – csapott meg enyhén lányosan, és morcizott be előttem. Hát a világ legaranyosabb dolga volt. Azonnal meg is ölelgettem, s csókolgattam ahol csak tudtam.
- Kicsi szívem de szeretlek – bújtam hozzá, s ahogy szorongattam, úgy enyhült meg  - ehhez kellet körül-belül négy másodperc – végül bújt hozzám ő is.
Percekig voltunk így, de nekem csak másodperc töredékének tűnt. Vele rohant az idő, nem volt olyan, hogy megállt volna, soha.
- Tudod mi jutott eszembe – szólaltam meg végül megtörve a csendet. Furán és értetlenül nézett rám – Az amikor először találkoztunk. A club előtt láttalak meg, kis koszos voltál – kuncogok – örülök, hogy akkor is estig dolgoztam….

Késő éjjel mentem haza a munkából, hulla fáradtan, zenét hallgatva, bolyongtam a sok tudatlan, részeg ember közt így szombat este. Fárasztó volt ilyen sokáig dolgozni, viszont sosem eresztettem ki a gőzt, maximum annyival, hogy otthon borozgattam, avagy legurítottam egy sört meccs közben.
Ahogy kerülgettem ki a ribancosabbnál ribancosabb lányokat és az őket álló farokkal támogató fiúcskákat, egy kis macskán akadt meg a szemem. Egy elég híres klub oldalánál feküdt, szőre kicsit koszos volt ugyan de a halovány fényekből ki lehetett venni a vörös foltokat – lehet, hogy az egész macska vörös volt? – illetve apró kis tappancsait. Riadtan nézte az embereket, főleg egyet, amelyik majdnem rá lépett. Azonnal odarohantam és felkaptam macskát, aki szinte azonnal bújt, s háláját kimutatva dorombolni kezdett. Mosolyogva simogattam meg és folytattam tovább rövid utam az új kis lakótársammal. Nem tudom, hogy miért, de már most valami szoros köteléket véltem felfedezni, pedig alig pár perce volt velem a kis jószág. Ahogy hazaértem, letettem, ügyelve arra, hogy ne legyen baja, majd levettem a cipőmet, ledobtam a kabátomat, míg a macska nézelődött, ugrándozott. Nem bírtam levenni róla a szemem, és nem is hagyta, hogy ezt megtegyem. Amikor észlelte,hogy én már megyek a fürdő felé, mondván, kezet mosok és megfürdök alapon, már jött velem. Ahogy ő a küszöb egyik felén ült hatalmas szemekkel, úgy én guggoltam előtte a másik felén s simítottam végig – most már tökéletesen kivehető – vörös szőrén.
- Cila ide nem jöhetsz be, szeretnék fürdeni , addig nézz körül nyugodtan – simogattam meg kis arcocskáját de csak nem engedte, hogy ne rá figyeljek.
Majd sóhajtva megadtam magam.
- Mit szólsz ahhoz, hogy ha résnyire hagyom ? – kacsintottam a macskára.

Hetekkel később már mindennapossá vált, hogy a macskám esténként végig nézte ahogy fürdök, s olykor- olykor bejött hozzám. Szeretett velem lenni, mikor szabad napos voltam ki sem mozdult az ölemből, folyton dorombolt, rám emelte gyönyörű barna szemét, mondván szeretne egy kis tejecskét. Tökéletes volt vele az életem, pedig még csak nem is ember volt. Tény, hogy a szerelmi életem nem volt valami gyönyörű, hisz senki sem szereti az állandóan mosolygó, tökfejű embereket, mindenkinek a tökéletes idolok kellenek, amit itt Dél- Koreában én meg is szoktam. Vagyis nem. Mindennél jobban szerettem volna magamnak egy olyan embert, aki törődik velem, aki elviseli a nehéz napjaimat vagy akár csak odajön s olyan csókban részesít,mintha az az utolsó lenne. De nem volt ilyen az életemben jó három éve. Magányosan tengettem a mindennapjaimat, próbálva nem figyelni a szerelmes párokra de nem ment. Viszont volt egy vigaszom, Baekhyun. Baekhyun volt a macskám, akit befogattam. Igazából nem is értem miért adtam neki ezt a nevet, de annyira illet rá.
Merengésemből recés kis nyelve hozott vissza a valóságba. Ahogy nyalogatta elbambult arcomat, rá emeltem a tekintetem. Első két lábát a nyakamba rakva dorombolt és mozgatta meg a farkát.
- Na mi az, Baekhyun, tán csak nem éhes vagy?  - simítottam végig a gerincén , s összeérintettem az orrunkat. Válasza egy kis nyávogás volt, szájacskáját pedig mintha enyhe mosolyra húzta volna. Most komolyan kinek van kedve szerelmesnek lennie, ha egy macska jobban kimutatja az érzéseit felém, mint akármelyik exem!? Borzasztó, hogy ennyire megőrülök ezért a kis dögért, a vörös szőre terítette be már az egész ruhámat , de csak bújtam hozzá ő pedig hozzám.

Egész napunk így telt el, kettesben, a szokásosan, viszont este valami fura dolog történt. Nem jött utánam és eddig nem a megszokott módon kezdte el bámulni az ablakon keresztül az eget. Vállat vontam, hisz szíve joga eldönteni a dolgokat. Nyugodtan megfürödtem, felvettem a boxeremet, és a tükör elé álltam.
- Jaj Chanyeol , komolyan kezdened kell magaddal valamit – sóhajtottam saját magammal beszélve, miközben megengedtem a csapot. Előkészültem a szokásos fogmosáshoz, dúdoltam valami hülye dallamot ami már régóta nem tudott kimenni a fejemből, mikor is egy hatalmasat villámlott. Azt hittem, hogy összeszarom magam, persze akkorát ugrottam, hogy majdnem el is csúsztam. A szokásos nyitva hagyott ajtónál viszont már nem a macskám árnyékát véltem felfedezni hanem….ez egy emberi fej!? HOGY A CSESZETT ÉLETBE JÖTT BE!? HISZ MELLETTEM VAN A BEJÁRATI AJTÓ HÁT MI EZ !? Háborodtam fel magamban, miközben fogkefével a számban és egy toboz tusfürdővel a kezemben -  nem volt más kéznél na – lopóztam kifelé. Ahogy haladtam, egyre jobban kezdtem izgulni, hogy ki a pöcsöm lehet bent, mikor megláttam, elejtettem a flakont. Egy ember. De… macska farokkal és fülekkel. Világos haja a szemébe lógott, ahogy a földön ülve felkapta a fejét, fedetlen testét próbálta eltakarni az én kipirosodott arcom és kutakodó szemeim elől. Pirultan nézett, miközben én csak gépiesen közeledtem hozzá. Nem hittem a szememnek.
- Ki….ki vagy te!?  - kérdeztem lehet picit ingerültebben, mint kellett volna.
- Bae…Baekhyun – motyogta miközben hátrébb csúszott.
Sokkoltan álltam meg, talán még hátra is léptem egy picit. Baekhyun…? De ő… macska!!
- Nem lehetsz ő, ő egy macska, de te…. te mi vagy!? Hogy jöttél ide!? Úristen mond, hogy álmodok – huppantam a földre s meredten bámultam előre. Nem fogtam fel az eseményeket, az előbb még fürödtem, és boldogan vártam a macskámat, most meg itt vagyok és egy ember néz rám cica fülekkel, farokkal. Túl sok volt ez nekem egy napra, vagyis így inkább erre az öt percre. Nem is figyeltem de a kis macska-kölyök már ott térdelt előttem, miközben homlokát az enyémnek döntötte. Nem is tudom, hogy miért de szemébe nézve kerestem választ minden még fel nem tett kérdésemre.
- Nem tudom, hogy ki vagy, nem tudom, hogy kerültél ide, miért vagy itt, miért pont nálam, nem …ah. Nem lehetsz Baekhyun ő macska, de te… - keservesen nyögtem fel. Tény, hogy alapvetően gyönyörű volt ez a fiú, viszont olyan ellentmondások kavarogtak bennem, amik mindent elnyomtak.
- Kérlek, Chanyeol , bízz bennem, Baekhyun vagyok, a te édes macskád, aki mindig dorombol, hogy ha hazaérsz, aki a legnagyobb szeretettel fogad minden éjjel, aki reggelente recés kis nyelvével felkelt, az aki sosem hagy téged egyedül, szeretlek Park Chanyeol, ezért mutattam meg, hogy ki vagyok valójában, de látom nem kellett volna, túlságosan is bíztam egy emberben… hát… így jártam – a végét szinte suttogta, könnyeit alig tudta megakadályozni, én meg csak ültem. Ültem, s percekig csak bámultam rá, míg végül megöleltem, magam sem tudom, hogy miért tettem de, megcsókoltam. Szerettem a macskámat, túlságosan is, mint ahogy kellett volna. El akartam küldeni, nem akartam többet látni, de amikor elszomorodott és kimondta, hogy szeretlek, eltört egy mécses.
Ajkai finomak voltak, nyelvjátéka elképesztő volt, s ahogy ujjai a hajamba túrt kénytelen voltam a hátára dönteni. Tény, hogy nem voltam meleg, de egy ilyen szép fiúnak ki tudna nemet mondani!?
Csókunk nem szakadt meg, inkább csak mélyült. Mind ketten kivoltunk a másikra éhezve, s titkon reméltük, hogy majd meglesz a bizonyos lépés, de nem lett meg. Egyikünk sem lépett a másik felé, inkább elválltam tőle, hogy feldolgozzam az eseményeket, de …
- Szeretlek Baekhyun – ennyi bukott ki belőlem.

Másnap reggel Baekhyun már nem változott vissza macskává. Mellettem kelt fel, hozzám bújva, ahogy szokott, viszont a reggeli nyalogatás helyett apró csókokkal halmozott el. Mocorogva fordultam felé, mondván, hogy még kérek pár percet, de nem hagyott békén. Simogatta a hajam, puszilgatott, és persze bújt be hozzám még jobban.
- Mhh Baekkie csak egy kicsit még – suttogtam.
- Nem hagylak, gyere kelj fel – harapott a cimpámba, majd kimászva az ágyból, az ablakhoz lépett, s elhúzta a függönyt.
Azonnal kinyitottam a szemem, de a látvány valami eszméletlen volt. Ahogy az őt körül ölelő takarót fogva fordult felém, miközben teste kilátszó részeit  a Nap megvilágította, angyali látványt keltett. A fülek , a mozgó farok pedig csak csoki öntet volt a cseresznyével díszített habos tortán. Értetlen szemekkel nézett rám, egy tincsét elsöpörte szeme elől. Kiszálltam,hozzá lépkedtem, majd derekánál fogva magamhoz húztam.
- Annyira elképesztően gyönyörű vagy, Baekhyun, mintha egy angyal jött volna értem, hogy kirántson sötét vermem legalsóbb részéből – suttogtam a fülébe, miközben hajába simítottam – mindig a kismacskám leszel – mosolyogtam rá
- Tudod, Chanyeol, örülök, hogy akkor épp ott voltam, hisz ha nem jössz, ha én nem vagyok, akkor sosem ismerlek meg… és köszönöm,hogy nem ítélsz el amiért ilyen valami vagyok – mosolygott rám, s picit lábujjhegyre állva adott puszit huncutul mosolygó ajkaimra.
- Nem foglak elítélni azért, amiért ilyen vagy, tény, hogy még sokkolt vagyok, de inkább törődöm azzal, hogy végre van valaki az életemben, nem pedig azzal, hogy most milyen áron – borzoltam össze a haját – vegyünk neked pár cuccot, mit szólsz?

- Úristen, Chanyeol de kis édes vagy – karolta át a nyakam, ahogy elmondtam neki minden akkor érzett érzelmemet – komolyan percről percre jobban szeretlek, és köszönök mindent – nyomott ezer meg ezer csókot az arcomra.
- Jaj már – pirultam picit el – csak úgy, mint akkor, most is őszinte vagyok – toltam picit el – Baekhyun, komoly döntésre jutottam – krákogtam egy picit – komolyan szeretnék veled ezentúl mindent – léptem picit hátra
- Ne Chanyeol ne – húzott vissza és szakított ezzel félbe – ne tedd, nélküle is örökké itt leszek veled – míg magyarázott nekem, a gyűrűt felhúztam neki.
Már hisztizni akart volna, és közben vágni de gyorsabb voltam..
- Csak mondd, hogy szeretsz, mond ki, hogy nem kell neked soha más, és minden a régi lesz! – néztem a szemébe.
- Szerelmes vagyok beléd Park Chanyeol és ha ezt nem fogadják el, akkor bekaphatják!